2024. április 20., szombat

Karácsonyi és adventi készülődés Csantavéren

A csantavéri helyi közösség, a katolikus egyház, a Hunyadi János Általános Iskola, valamint a különböző civil szerveztek összefogásának eredményeként eseményekben gazdag lesz a decemberi hónap Csantavéren a karácsonyi és adventi készülődés idején. Az első adventi gyertya vasárnapi meggyújtását követően december 31-ig színes programok, vásárok és foglalkozások várják a résztvevőket.
December 10-én 9.45-kor a második adventi gyertya meggyújtása következik, majd este a Takács Gáspár Teremben Betlehemet állítanak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

December 16-án a falu központjában kézműves kirakodó vásárra kerül sor, ahol a falubeliek saját készítésű munkáit, termékeit lehet majd megtekinteni és megvásárolni. Ezt követően 14 órától a Hagyományos Karácsonyi Asztalok bemutatója nyílik meg a Bartók Béla Művelődési Egyesületben az Aranyősz Nyugdíjas Egyesület szervezésében. 17 órától a Bartók Béla Művelődési Egyesület ünnepi műsora lesz látható. Este pedig a Vándormozinak köszönhetően a csantavéri színházteremben levetítik a Kincsem című filmet, amelynek vajdasági vonatkozásai is vannak.

December 17-én meggyújtják az adventi koszorú harmadik gyertyáját, valamint fellép a topolyai Melodi kamarazenekar a Bartók Béla M. E. szervezésében.
December 22-én, 13 órától a Hunyadi János Általános Iskola ünnepi műsora lesz megtekinthető a Szent Antal-templomban. Este a csantavéri színházban a Zentai Magyar Kamaraszínház Autótolvajok előadását nézhetik meg az érdeklődők.

December 23-án kézműves foglalkozást tartanak a Bartók Béla Művelődési Egyesületben, valamint 16 órától a templom előtti téren közösen feldíszítik Mindenki karácsonyfáját.
December 24-én meggyújtják a negyedik gyertyát, éjfélkor pedig a hagyományos éjféli szentmise kezdődik, amelyet december 25-én reggel az ünnepi mise követ.
December 26-án a Takács Gáspár-teremben megtartják a falusi karácsonyt.
December 29-én, pénteken a színházteremben a Hunyadi János Általános Iskola évzáró műsora következik. Az évet december 31-én 16 órától hálaadással zárják a faluban.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak a közös programokra, amelyek felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt szólnak.