2024. április 19., péntek

Budapest a 2020-as Eb rendező városai között

A németekkel lehetnek azonos csoportban a magyarok

Amennyiben a magyar és a német labdarúgó-válogatott is kijut a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokságra, akkor azonos csoportban szerepelnek majd.

Az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának csütörtöki ülésén párokba osztották a 12 ország rendező városait, Budapest pedig Münchennel került össze. Erre azért volt szükség, mert ha kijut olyan válogatott, amelynek országa rendező, akkor a nemzeti együttes két találkozóját hazai pályán játszhatja a három csoportmeccséből.

Tekintve, hogy a németek 1972 óta valamennyi kontinensviadalnak résztvevői voltak, szinte biztosra vehető, hogy a magyar szurkolók láthatják Budapesten a Nationalelfet, amely egy meccsét vívná a magyar fővárosban.

Róma Bakuval, Szentpétervár Koppenhágával, Amszterdam Bukaresttel, Bilbao Dublinnal, míg Glasgow a beugró Londonnal került össze. A helyszínpartnerek egy-egy csoport hat mérkőzésének, valamint egy-egy nyolcad- és negyeddöntőnek adnak otthont. München és Budapest az F csoport küzdelmeit bonyolítja majd le.

A tanácskozáson Brüsszel kikerült az Eb rendező városai közül, a belga fővárosba tervezett négy meccset az elődöntőnek és a finálénak otthont adó Wembley Stadionban rendezik majd. A testület azért határozott így, mert jelentős késés mutatkozik az új brüsszeli stadion építésében. Beugróként Stockholm és Cardiff jelentkezett, de a testület végül nem vont be új helyszínt, hanem az utolsó három találkozó házigazdájának, a londoni Wembleynek ítélte a négy találkozót.

Szintén kijelölték a nyitómérkőzés helyszínét, amely Róma lesz. Erre az olasz főváros mellett Amszterdam, Glasgow, Szentpétervár és a kizárt Brüsszel jelentkezett.