2024. április 19., péntek
EURÓPA-LIGA

„A játékosok már most győztesek”

Döntetlen is elég lehet a Zvezdának a Köln ellen

Döntő jelentőségű mérkőzésre készül ma Belgrádban 21.05-től a Crvena zvezda a Köln ellen, az Európa-liga H csoportjának utolsó mérkőzésén. Vladan Milojević fiai szoros versenyfutásban 6 ponttal tartják a kvartett második helyét, ugyanennyi egységet birtokol a Köln, amely az elmúlt játéknapon hatalmas meglepetésre hazai pályán legyűrte az Arsenalt. A negyedik helyen az 5 pontos BATE áll, a fehéroroszoknak a továbbjutáshoz Londonban meg kellene verniük az Ágyúsokat, majd bízniuk kellene a belgrádi ikszben.

Amennyiben a Zvezda legalább egy pontot szerez ma este, és Wengerék hozzák a papírformát, a piros-fehérek garantáltan ott lesznek a torna egyenes kieséses szakaszában.

Érezzük a nyomást, de el kell viselnünk. Azt mondtam a játékosaimnak, hogy élvezzék a mérkőzést, hiszen ők azok, akik idáig repítették a Zvezdát. A meccs tétjéről nem is akarok külön beszélni. A focistáim már most győztesek, és bármit is tesznek, én mellettük fogok állni” – nyilatkozta a hatalmas téttel bíró meccs előtti sajtótájékoztatón Milojević tréner, hozzátéve, az idei európai szereplés annak a folyamatnak a kezdete kell hogy legyen, amely során a Zvezda visszakerül arra a nemzetközi rangra, ahova való. A fiatal mester ezt követően kijelentette, az utóbbi periódus eredményei ellenére korántsem becsülik le a Köln csapatát, hiszen nagy csapatról van szó, és tudják, mit jelent a német első osztályban edződni.

Mindössze 16 játékossal érkezett meg Belgrádba a Köln csapata, s a legénység sovány létszámát már így is az utánpótláscsapatból kellett pótolnia a frissen kinevezett Stefan Ruthenbeck vezetőedzőnek. Az elképesztő sérüléshullámmal sújtott németek sorából 11 játékos dőlt ki az utóbbi időben (Marcel Risse, John Cordoba, Jonas Hector, Marco Höger mind alapemberek), így csoda, hogy egyáltalán eljutottak a sorsdöntő összecsapásig – az idén is szokásosan kőkemény Bundesligában mindössze 3 döntetlent játszottak, összes többi találkozójukat elveszítették.

Milorad Ćorović, a Rajko Mitić Stadion igazgatója szerint minden idők legtöbb vendégszurkolóját beengedő európai Zvezda-összecsapására kerül sor ma este. A németeket buzdító tábor közel ötezer fős lehet Miljan Miloševićnek, a Zvezda szóvivőjének elmondása alapján, s a Köln szurkolótáborát a déli-délnyugati lelátón helyezik majd el – azokat az embereket is, akiknek esetlegesen máshova szól a jegyük.

Kijevben sincs pihenő

Hiába biztosította be a Partizan a tavaszi szereplést az Európa-ligában, Miroslav Đukić vezetőedző szerint csapata az utolsó, kijevi csoportmeccsen (19.00) is győzelemre törően fog játszani. „Minden mérkőzésen úgy kell pályára lépnünk, hogy meg akarjuk nyerni – kezdte mondandóját az elszánt szakember, aki előtt immár a csoportelsőség célja is ott lebeg. – A három pontnak hatalmas a jelentősége a végső pozíció miatt. Ha összejön a csoportelsőség, előnyt fogunk élvezni az egyenes kieséses szakaszban, de gazdaságilag is nagy jelentősége lehet egy ilyen eredménynek. Nincs számolgatás, itt az alkalom bizonyítani, hogy nyugodt felkészülés után mire vagyunk képesek egy komoly európai klub ellen” – számolt be elvárásairól Đukić, rámutatva, még mindig fáj nekik a belgrádi vereség, amikor félidei 2:0-s vezetés után kaptak ki 3:2-re az ukránoktól.

A fekete-fehérek Kijevben nem számolnak komoly hiányzókkal, egyedül a fiatal Nebojša Kosović bajlódik térdsérüléssel. A Kijev részéről azonban két kulcsember is biztosan nem léphet pályára: a kongói gólvágó, Dieumerci Mbokani és a remek horvát hátvéd, Domagoj Vida is izomhúzódás miatt tölti kényszerpihenőjét.