2024. március 28., csütörtök

Ünnepekre hangolódva

A Népszínház korinthoszi oszlopai az idén először ragyogtak fel

Kedd óta városunk ünnepi díszkivilágításban pompázik. A korzó, a városháza, a városháza előtti park és az idén újdonságként a Népszínház korinthoszi oszlopai is fényárban tündökölnek. Az ünnepi díszkivilágításról Predrag Radivojević, a Szabadkai Útügyi, Városrendezési és Lakásüzemeltetési Közvállalat igazgatója nyilatkozott lapunknak.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

– A város központja teljes fényárban tündöklik, mint ahogy azt megszokták a polgárok. A Makszim Gorkij, a Đuro Đaković, Jovan Zmaj utca, a Sugárútnál lévő körforgalom, a Zsinagóga tér, a Petőfi Sándor utca, a Fasizmus áldozatainak tere, valamint a Matija Gubec utcákban lesz díszkivilágítás, valamint a Sugárút is magára ölti ünnepi köntösét. A városon kívüli településeken: Palics, Csantavér, Bajmok, Tavankút, Nagyfény, Királyhalma, Hajdújárás, valamint Györgyén központjában is felszereltük a díszkivilágítást. Mint minden évben, az idén is készültünk ünnepi meglepetéssel, újdonsággal, a Népszínház korinthoszi oszlopaira nyolc méter hosszú világító LED fényfüzéreket szereltünk, amelyek az oszloptörzsön hosszában futó kannelúrákban csüggnek lefelé. Minden oszlopnak 16 kannelúrája van, ez azt jelenti, hogy oszloponként 16 fényfüzér világít az oszlopokon.

A városháza díszbejáratát kültéri jégcsapfüzér-világítás díszíti – mondta Predrag Radivojević.

Az igazgató közölte, hogy akárcsak az előző években, a városi költségvetés az idén is kétmillió dinárt biztosított az ünnepi díszkivilágításra.

– Tekintettel arra, hogy LED világítóelemekről van szó, az áramfogyasztás sokkal alacsonyabb, mintha klasszikus égőket használnánk. A teljes díszkivilágítás felszerelése négy ember háromheti munkájának eredménye – mondta az igazgató.