2024. március 28., csütörtök
UKRÁN OKTATÁSI TÖRVÉNY

Szijjártó: Ukrajna megsértette a NATO-val szembeni kötelezettségeit

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Szijjártó Péter (Fotó: MTI)

Ukrajna azáltal, hogy a kisebbségi jogokat súlyosan sérti, elfogadta az új oktatási törvényét, vállalt európai uniós kötelezettségei mellett NATO-kötelezettségeinek sem tesz eleget - jelentette ki Szijjártó Péter szerdán Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri tanácskozásának szünetében.

A külgazdasági és külügyminiszter kiemelte: Ukrajna éves nemzeti programjában vállalta a kisebbségi jogok tiszteletben tartását és fejlesztését, de ezzel teljes mértékben ellentétes az új oktatási törvény elfogadása. Ukrajna az oktatási törvény elfogadásával nem kétoldalú akciót folytat Magyarországgal szemben, hanem nemzetközi vállalásainak nem tesz eleget.

Ha Ukrajnának fontos, hogy helyreálljon együttműködése a NATO-val, akkor vissza kell vonnia az oktatási törvényt. Ha pedig vannak olyan országok, amelyek számára ugyancsak fontos, hogy a párbeszéd helyreálljon, akkor győzzék meg Ukrajnát, hogy feleljen meg nemzetközi kötelezettségeinek - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter.

Kijelentette, Magyarország semmiféle geopolitikai játszma oltárán nem hajlandó feláldozni a kárpátaljai magyarok érdekeit, ezért ellenzi, hogy az Ukrajna által okozott helyzetet a NATO elfogadja. Nem Magyarország, hanem Ukrajna állított elő új helyzetet. Ha Kijev visszavonja a törvényt, Magyarország újra a leghangosabb támogatója lesz európai és euroatlanti törekvéseinek.

Amennyiben Kijev azt akarja, hogy a kárpátaljai magyarok is elsajátítsák az államnyelvet, akkor fejleszteniük kell az ukrán nyelvtanulás hatékonyságát, de elvenni a magyaroktól az anyanyelven tanulás jogát nem lehet - húzta alá Szijjártó Péter.

Az ukrán parlament szeptember elején szavazta meg az új oktatási törvényt, mely az óvodai és az általános iskolák szintjére korlátozza a nemzeti kisebbségek anyanyelvén történő oktatást, a középiskolai és felsőoktatás nyelvévé viszont kizárólag az ukránt teszi. A Petro Porosenko elnök által is aláírt  törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke miatt több szomszédos ország is tiltakozott, köztük Magyarország, Románia és Lengyelország. A jogszabály ezen része - amely egyébként csak 2020 szeptemberétől lépne hatályba - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán. Ennek megvalósítása mellett a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az 5. osztálytól kezdve minden tantárgyat ukránul oktatnak majd, viszont engedélyezi a törvény egy-két vagy több tantárgy oktatását bármely európai uniós tagország nyelvén.