2024. március 29., péntek

Egész nap a napirendről

Az ellenzék több vizsgálóbizottság felállítását követelte

A parlamenti képviselők ma szinte az egész napot a napirendi pont meghatározására pazarolták. Maja Gojković, a parlament elnöke 9 órára hívta össze a törvényhozó testület ötödik rendes ülését, amelyen több fontos törvényjavaslat szerepelt, többek között a jövő évi állami költségvetésről szóló törvényjavaslat is, az ellenzéki képviselők azonban további 171 javaslatot nyújtottak be, amivel bővíteni szerették volna a napirendi törvényjavaslatok sorát.

Az ellenzéki képviselők több problémára is rámutattak javaslataik indoklásakor. Így Saša Radulović, az Elég volt! mozgalom képviselője olyan vizsgálóbizottságok felállítását javasolta, amelyek többek között a Szerbiai Villanygazdaság számvitelét ellenőriznék. Kiemelte ugyanis, hogy bár év végén a könyvelés nem mutat ki a vállalat esetében hiányt, mégsem járulnak hozzá az állami költségvetés bővítéséhez, nagy gondokkal küzdenek ugyanis a villanyszámlák megfizettetése során. Vizsgálóbizottság felállítását kérte az Air Serbia repülővállalat, illetve a Belgrád Savamala nevű negyedében történt illegális bontás esetében is, amikor álarcosok kíséretében, az éjszaka leple alatt bontottak le a munkásgépek magántulajdonban levő épületeket. Ezért még senkit nem vontak felelősségre. A Savamalán történt események feltárását a Demokrata Párt képviselői is kérték. Radulović ugyanakkor kérte, hogy tűzzék végre napirendre Maja Gojković leváltását is. Szerinte ő felel azért, ami ma a parlamentben történik, hogy senki nem tiszteli a munkarendi szabályzatot, még a parlament elnöke sem. Arra is rámutatott, még az országos elnökválasztást követően Gojković megígérte, hogy ő maga fogja napirendre tűzni tisztségéből való leváltását, erre azonban még nem került sor. Ennek az ülésnek a napirendjére sem került, ugyanis többségi szavazattal elvetették a parlament elnökének leváltásáról szóló javaslatot.

A Demokrata Párt is több törvényjavaslattal bővítette volna az ülés napirendjét, többek között Goran Ješić arra hívta fel a figyelmet, hogy az állam több hektárnyi elsőosztályú földterületet ajándékozott külföldi beruházóknak, így Belgrád a vízen projektum esetében jelentős területet adott – szavai szerint – „gyanús” üzletembereknek, majd pedig a termelőket megfosztva a lehetőségtől, elsőosztályú termőföldekkel volt bőkezű, például a Tönnies esetében, miközben azóta a beígért és elvárt beruházási haszon elmaradt. Aleksandra Jerkov újra napirendre tűzte volna az oktatási kerettörvényt, illetve a felsőoktatási törvényt is, mondván, hogy a fiataloknak jobb oktatásra van szükségük, az államnak pedig jobb törvényekre, amelyek kizárják a visszaélések lehetőségét. Balša Božović kérte, hogy a fegyverviselésről szóló törvény módosításával vegyék el a családon belüli erőszak miatt nyilvántartásba vett személyek fegyvertartási engedélyét, illetve a fegyverét, hiszen a napokban is volt rá példa, hogy miután az áldozat feljelentette erőszaktevőjét, és lejárt az előzetes büntetés, az erőszaktevő saját fegyverével végzett az élettársával.

Zoran Živkovć, az Új Párt képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy az illegális építkezések leállítására, illetve megfékezésére ez a kormány sem tudott kellőképpen válaszolni, így ma is számos építkezőhelyen folyik az építkezés, amelyre még építkezési engedélyt sem adtak ki.

A képviselők a késő délutáni órákig dolgoztak az ülés napirendjének meghatározásán, miközben a hatalmi koalíció képviselői vagy elutasítással, vagy csak egyszerűen tartózkodással vetették el az ellenzék által benyújtott, a napirend bővítésére vonatkozó javaslatokat.

Annak ellenére, hogy a késő délutáni órákig még el sem kezdte a parlament a munkát, Sanda Rašković Ivić, a Független Képviselők Klubjának tagja az előcsarnokban tartott sajtótájékoztatón kritizálta a 2018. évi állami költségvetést, mondván, „választási költségvetésről” van szó, amely a hatalmi párt pozíciójának megőrzését szolgálja. Elmondta, az új költségvetés nem irányoz elő semmilyen reformokat a veszteséggel számoló közvállalatok esetében, ugyanakkor az állami intézmények a 2018-as évben sem tudnak új alkalmazottakat felvenni, s ez véleménye szerint az egészségügyben jelent majd jelentősebb gondot.

A 2018. évi állami költségvetésről szóló törvény, valamint az idei költségvetés módosítása mellett a parlament napirendjén szerepel a katonai szociális biztosítás idei pénzügyi tervének módosítása, és a jövő évi terve, a foglalkoztatási alap idei pénzügyi tervének módosítása, valamint 2018-as pénzügyi terve, csak úgy, mint a rokkantsági és nyugdíj-biztosítási alap idei és jövő évi pénzügyi terve. Az állami költségvetési rendszerről szóló törvény mellett napirenden van még az egészségügyi biztosítási alap következő évi pénzügyi terve is.