2024. április 20., szombat

Szabadon távoznak

Két újabb tag hagyta el a Szabad Polgárok Mozgalmát

Reagálva a sajtóhírekre, hogy a Saša Janković vezette Szabad Polgárok Mozgalmának egyre több alapító tag fordít hátat, Božidar Andrejić, a Danas belgrádi napilap újságírója sajnálatának adott hangot a történtek kapcsán. Az újságíró szerint megtörténhet, hogy egyesek túlságosan meggondolatlanul és túlontúl nagy elvárásokkal csatlakoztak a mozgalomhoz. De az is megtörténhet, hogy Saša Janković túlságosan szigorúan hajtja végre a mozgalom megtisztítását, illetve indokolatlanul szentként tekint a politikai pártok és mozgalmak intézményére – fejtette ki Andrejić, aki szerint mindez kedvezőtlenül fogja befolyásolni a párt eredményét a következő választásokon, legyenek azok akármilyen szinten is.

Srđan Škoro két héttel ezelőtti hangos távozását követően hétfőn Božo Prelević, az SZPM elnökségi tagja és belgrádi megbízottja mondott le minden tisztségéről a szervezetben, és állítólag Kokan Mladenović színházi rendező is távozott. Mladenović sem közvetlenül, sem közvetve nem indokolta meg állítólagos döntését, Prelević indokairól pedig az SZPM egyik vezető tisztségviselője nyilatkozott a Blic belgrádi napilapnak, neve elhallgatását kérve. Azt mondta, hogy Prelević sok más taghoz hasonlóan irracionálisnak tartja Janković döntéseit és megnyilvánulásait. Ugyanez a személy arra számít, hogy a mozgalmat a jövőben újabb tagok és alapítók hagyják el, mivel a többség csalódott Jankovićban. Prelević röviden annyit nyilatkozott a Blicnek, hogy az ő küldetése, azaz feladata a mozgalomban véget ért.

Goran Markov, az SZPM egy másik alapítója nem csatlakozik a Janković magatartásával kapcsolatos vádakhoz. Értékelése szerint nem igaz, hogy a szervezetben beteges viszonyok uralkodnak. A filmrendező Srđan Škoro magatartását nem érti. A Danas napilapnak elmondta, néhány nappal Škoro lemondását és válogatott vádakkal megspékelt közleményét megelőzően Škoro és Janković még a legnagyobb egyetértésben beszélgetett, illetve nevetgélt egymással. Felettébb érdekes, hogy csupán néhány nappal később Škoro diktátornak nevezi Jankovićot, illetve Slobodan Miloševićhez hasonlítja – jegyezte meg Marković.

A volt köztársasági jogvédő személye Aleksandar Vučić köztársasági elnököt továbbra is irritálja. Az államfő hétfőn este a Happy tv műsorában vendégeskedve sokadszorra Szerbia stabilitásának a megbolygatásával vádolta meg Jankovićot. Janković kész volt bármeddig folytatni a tavaszi tüntetéseket, csak hogy kierőszakolja magának a miniszterelnöki tisztséget – nyilatkozta az államfő. Hozzátette, egyesek bábúként kezelnék Szerbiát, ugyanakkor jobb, ha belenyugszanak tervük sikertelenségébe.