2024. április 20., szombat

Telt házas előadások

Megközelítőleg 3500 nézője volt a most zárult Desiré fesztiválnak

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré Central Station nemzetközi regionális kortárs színházi fesztiválja kilenc napig tartott, előtte pedig volt egy ún. nulladik nap is. A közönség 16 előadást láthatott, a nulladik nappal együtt 17-et. A fesztivál keretében sor került a KDSZ új bemutatójára. Emellett Szerbiából, Szlovéniából, Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából érkező előadásokat tekinthettünk meg, idén először egy prištinai előadást is, valamint a fesztiválnak magyar, francia, német és román fellépői is voltak. Láthattunk egyebek közt szövegcentrikus és szöveg nélküli előadásokat, ujjbábos operadrámát, zenés-táncos produkciókat, látványos illúziószínházat és dokumentumszínházi előadást is. Szinte mindegyik a jelenünkre reflektált. A fesztivál vasárnap ért véget. Visszatekintőként Urbán András, a KDSZ igazgatója fejtette ki gondolatait.

A fesztivál előadásai telt házasak voltak, a nézők folyamatosan érdeklődtek a műsor iránt. Hozzám leginkább azok fordultak, akik számára fontos ez a fesztivál és akiknek tetszik. Sokan megkerestek az előadások után vagy a kísérőrendezvényeken, hogy megköszönjék az élményeket és kifejezzék a hálájukat, amiért létezik ez a fesztivál. Ugyanakkor olyanokat is láttam, akik szemében csalódást véltem felfedezni. Ez is teljesen jogos és érthető, elvégre különbözőek az ízlések. A fesztiválon a gondolkodó alkotókra helyezzük a hangsúlyt. Eleve erről szól a Desiré fesztivál és a Kosztolányi Dezső Színház is. A célunk mindenképpen az, hogy színvonalas szórakozást nyújtsunk. Úgy gondolom, hogy a fesztivál ezúttal is átfogó képet adott régiónk színházi alkotásaiból. Betekintést nyerhettünk abba, hogy a társadalmilag elkötelezett színházak, társulatok alkotóit mely témák tartják lázban. Végül is elégedetten zárjuk a fesztivált. Megközelítőleg 3500-an tekintették meg az előadásokat, a jegyfoglalások korán elindultak. Akárcsak az előző években, a közönség figyelme éberen kísért bennünket. Azt tapasztaltuk, hogy sokan segítőkészek a fesztivált illetően, ezúttal is sokan felkínálták a segítségüket, például a fiatal önkéntesek, de mások is. Ez nagyon jó érzés – hallottuk Urbán Andrástól, akit a jövő évi Desiré fesztivál kapcsán is kérdeztünk.

Abban a pillanatban körvonalazódik majd, amint halvány sejtelmünk lesz a költségvetésről. Sajnos egyik problémánk az, hogy minden összeg pályázati úton érkezik, így előre nem tudhatunk semmit. Az erre vonatkozó pályázatok még meg sem jelentek. Nagyon remélem, hogy legalább akkora költségvetéssel rendelkezhetünk majd, mint idén, elvégre a 10. Desiré fesztiválról lesz szó. Ugyanakkor nem gondolunk visszatekinteni vagy nosztalgiázni, esetleg egy kiállítás erejéig, inkább újabb lépcsőfokra szeretnénk lépni, akár másfajta programot is bemutatni, de mindenképpen menni előre – mondta Urbán András.