2024. április 20., szombat

Nyitott szívvel és lélekkel

Császár Angela rendhagyó irodalomórája

Császár Angela, Jászai Mari-díjas színművész és érdemes művész 44 éven át játszott a Nemzeti Színházban és a Pesti Magyar Színházban. Önálló estjeivel előadóművészként is sikereket aratott. Jelentős a művészpedagógusi munkássága is. A sokoldalú művésznő a minap a szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumban tartott rendhagyó irodalmi órát. Előadásában jeles költők művei hangzottak el, amelyekhez saját élményeit, történeteit kapcsolta. Elhangzott Arany János-ballada, Kosztolányi- és Babits-vers, és mindezekhez a színésznő olyan mély gondolatokat, értelmezéseket kötött, hogy fiatal közönsége pár perc után teljes figyelemmel itta a művésznő szavait. A rendhagyó irodalomóra kapcsán beszélgettünk a jeles színművésszel.
Hogyan állította össze a rendhagyó irodalmi óra anyagát?
– Kicsit gyakorlatlan vagyok ezekben a dolgokban, még sosem tartottam ilyet, de annyi minden összegyűlt az életemben, amiről beszéltem a színpadon és társaságban is, hogy abból válogattam, ami engem ma is érdekel, tehát a kultúra, a nyelv, a család és a fiatalságunk. Ezekből az anyagokból állítottam össze az órám anyagát.
Mennyire nyitottak erre a fiatalok, mennyire érdeklődőek?
– Remélem érdekli majd őket. Megpróbálom nem magasról elmondani nekik a történeteket, verseket, hanem emberien, egy művész és egy nagymama érzéseivel.
Mint színművész, miért tartja fontosnak, hogy a versmondás, az irodalom életben és divatban maradjon a fiatalok körében?
– Olyan sok csodálatos dolgot írtak meg íróink és költőink, nemcsak régen, hanem a kortárs íróink, költőink még most is. Azzal, hogy a fiataljaink leszoktak az olvasásról, mert a sok elektronikus eszköz elveszi az idejüket, a figyelmüket, nekem, aki képes vagyok értelmesen elmondani a szövegeket, kell, hogy életben tartsam a magyar irodalmat, a magyar verseket és a magyar gondolatokat, és eljuttassam ezt a fiatalokhoz.
Miért érzi fontosnak az ilyen rendhagyó irodalomórákat?
– Az élmény sokat jelent. Ha az ember meg tudja a fiatalokat szólítani, úgy, hogy a fiatalok oda is figyeljenek, akkor nem az elemzésről van szó, és a meghatározásokról, hanem arról, hogy nyitott szívvel és lélekkel ülnek a padokban, és hallgatják a csodálatos gondolatokat. Ez szerintem jobban megfogja őket.