Közlekedési baleseteket színleltek

Átverték a biztosítótársaságokat – Már őrizetben vannak

v-ár

2017. december 5., 21:41

Kommentek száma 0 

Hat személyt fogott el a belgrádi rendőrség: közlekedési baleseteket színlelve mintegy négymillió dinárt csaltak ki biztosítótársaságoktól – tette közzé mai közleményében a Belügyminisztérium. Iratokat hamisítottak, két ügyvéd, D. M. (37) és A. Š. (43) is a bekísért személyek között van. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2013 és 2014 folyamán biztosítási csalásban, okirat-hamisításban és hamis dokumentumok hitelesítésében vállaltak bűnrészességet. B. S. (30), S. M. (52), A. R. (28) és J. A. (29) gyanúsítottakat az imént említett bűncselekmények közül az elsőnek és a harmadiknak a végrehajtásával terhelik.

A rendőrségi jelentés szerint a felsoroltak Belgrád területén ellenőrzött feltételek között idézték elő gépjárművek meghibásodását, balesetnek beállított körülményeket színleltek. A balesetet előidéző gépkocsik mindig olcsóbb, hazai rendszámtáblával rendelkező autók voltak, a sérült járművek pedig általában külföldi bérelt gépkocsik. A csalás végrehajtását követően a biztosítónak hamisított iratokat továbbítottak, hogy nagyobb összegű kártérítéseket fizettethessenek meg.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap