A marxizmus-leninizmus virágai a Pionírújságban

Mák Ferenc

2017. december 4., 18:09 >> 2017. december 4., 19:09

Kommentek száma 0 

Budapesten a minap az ELTE Bölcsészettudományi Kara Történelemtudományi Doktori Iskolájában PhD-dolgozat sikeres vitájának és megvédésének voltam a tanúja. Kiss Gy. Csaba mentori vezetésével Gruber Enikő, adai jelölt A délvidéki-vajdasági magyarság identitásának története a Pionírújság szövegei alapján című értekezése sajtótörténetünknek eddig alig kutatott vidékére vezette a hallgatót és az olvasót egyaránt. A dolgozat számomra nem várt, izgalmas meglepetéseket hozott. Idehaza ugyanis mindmáig óvatosak vagyunk a titói rendszer sajtójának és irodalmának megítélésekor, ezen a téren több az elhallgatás, több a hunyorgás, mint a korábbi korszakok megítélésekor. Oknyomozó-elemző szándékát az értekezés írója így fogalmazta meg: „célom konkrét példákkal alátámasztani, hogy melyek voltak azok az írások, a lapban megjelent vezércikkek, tanulmányok, irodalmi és szórakoztató jellegű szövegek, amelyek irányították a gyermekek politikai szocializációját és fejlődését”.

Gruber Enikő témaválasztása kétszeresen is méltánylandó elhatározás volt; először, mert munkájával egy kisebbségi közösség identitása alakulásának megrajzolására tett kísérletet, másodszor, mert választott korszaka – az 1947–1958 közötti időszak – a titói Jugoszlávia kialakuló diktatúrája markáns szakaszának ideológiai kényszereit mutatja meg. Ebből eredően válik kétszeresen is izgalmassá a kérdés: a médiában megjelenő politikum hogyan alakítja a gyermeki világképet, amely a kisebbségi sorshelyzetéből eredően egyébként is különböző kényszerektől terhelt. „Az értekezés célja – fogalmazta meg a szerző –, hogy megpróbáljon magyarázatot adni arra a tényre, hogy a negyvenes-ötvenes évek Jugoszláviájában szocializálódott kisiskolások miért váltak a jugoszláv eszmét elfogadó felnőttekké, és miért vállalták még akkor is, amikor az már nem számított társadalmilag elvártnak.” A dolgozat szerzője rámutatott: 1991-ben, Tito halála után tizenegy évvel, a szövetségi állam széthullását eredményező véres polgárháború küszöbén Jugoszláviában még mindig 700 403-an vallották magukat jugoszlávnak, egyharmaduk – 168 839 fő – a Vajdaságban élt.

Gruber Enikő délvidéki-vajdasági magyarként világosan fölismerte, hogy a titói kommunizmus – minden későbbi finomítás és árnyalás ellenére is – alattvalói lelkében és szellemében ugyanazokat a roncsolásokat végezte el, mint a szomszédos országok osztályharcos ideológiái. S ha voltak is e politikának, és a politika ideológiai erőszak-szervezeteinek „finomultabb” eszközei – a vállalkozás lehetősége, az utazás szabadsága, később a viszonylagos jólét –, azok is voltaképpen a manipulálást, végeredményben az asszimilációs célokat szolgálták. A jugoszláv kommunista diktatúra langymelegében a szabadság és a szellemi önrendelkezés kérdései nehezebben fogalmazódtak meg, mint ahogyan történt az másutt, a nyers terror súlya alatt. S ez egyben arra is magyarázatot ad, hogy a jugoszlávizmus eszméje miért bizonyult hosszabb életűnek – hatásaiban szerteágazóbbnak –, mint ahogyan történt az, az erőszakot és a terrort határozottabban alkalmazó rendszerek kényszerítő eszközeinek hatása alatt élők sorában.

A kommunista Jugoszlávia politikai vezetése is a befolyásolás gyakorlása eszközének tekintette a sajtót, és egyetlen célja volt vele: a nép meggyőzése, átnevelése – a rendszer szolgálatába kényszerítése. Ehhez arra volt szükség, hogy a közösségi tudat alakítását teljes mértékben a befolyásuk alá kényszerítsék. A magyar kisebbség tagjainak nemzeti elkötelezettségét, magyarságtudatának legapróbb részletét is úgy kellett lerombolni és szétverni, hogy a kisemmizettek boldog megelégedéssel nyúljanak a cserébe fölkínált „jugoszlávság” megcsillogtatott bizsuja felé. Magyar alattvalóikban mélységes-mély bűntudatot kellett ébreszteni, hogy az áldozatok a megalázottság kínjaitól terhelten a délszláv népek testvéri szeretetében leljenek oltalomra, biztosnak tűnő menedékre. S ebben Tito vezéri alakja és a partizánháború hazug messianizmusa meghatározó, hovatovább döntő szerepet játszott. A Pionírújságban a magyar gyerekek előtt a haza fogalma – emelte ki dolgozatában a szerző – „kizárólag a jugoszláv állam kontextusában jelenik meg és a jugoszláv identitással párosul. A kisebbségek nemzetiségi kérdése a szabad nyelvhasználat jogára korlátozódott, az anyaországhoz való akár kulturális, akár történelmi, akár politikai kapcsolat – ami esetleg veszélyeztethette volna az azonosulást – szükségtelenné vált”. Gruber Enikő nagyon pontosan határozta meg a jugoszlávság megjelenésének formáit: a Tito-kultuszt, a partizán-mozgalom népfelszabadító hatalmának felsőbbrendűségét és a kommunista identitásra való nevelés kizárólagosságát.


!A cikkhez nem tartozik képgaléria.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége