2024. április 18., csütörtök

Mindenkinek jusson kenyér!

A Magyarok Kenyere programból lisztet osztottak Magyarkanizsán is

A Vajdasági Agráregyesületek Szövetsége az idén is megszervezte Vajdaságban a Magyarok Kenyere program keretében a búzaadományok begyűjtését. Magyarkanizsára is jutott a már megőrölt búzából, pénteken gördült be a teherautónyi lisztadomány a városháza elé, amit aztán szétosztottak.

Fotó: Puskás Károly

Fotó: Puskás Károly

Nagy Miklós, a szövetség elnöke elmondta, mi is az akciójuk lényege:

– A Magyarok Kenyere programban a kezdetektől fogva, azaz hét éve részt veszünk, és a vajdasági gazdáktól gyűjtünk össze búzaadományokat. Az idén mintegy 12 tonna búza gyűlt össze, amit lisztre cseréltünk az adorjáni Kontakt Kft. malmában. Így hat és fél tonna lisztet tudunk most Vajdaságban a nagycsaládosoknak és a rászorulóknak szétosztani. Előtérbe helyeztük azokat az intézményeket, amelyek hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, ezért ők kapták a jelentős hányadát a lisztnek. Az Emmausz Kollégium és a muzslyai leánynevelő intézet, a zentai nagycsaládosok egyesülete és a Kéz a Kézben szervezet után pénteken Magyarkanizsára vezetett az utunk, innen pedig Horgosra, a nagycsaládosok egyesületéhez, végül pedig a szabadkai Kolevkába látogatunk el. Legvégül a bácskossuthfalvi, a topolyai és a kishegyesi nagycsaládosokhoz látogatunk. Meglátásom szerint erre az adományra nagyon nagy szükség van, főleg ott, ahol három vagy annál több gyereket nevelnek, az intézményekről nem is beszélve, hiszen ők önfenntartóak. Annál is inkább öröm, hogy ehhez a programhoz magyarországi társakat is találtunk, akik 5,2 tonna liszttel, valamint 800 kiló tésztával segítenek be az adományozásba. A Poverello Alapítvány által üzemeltetett Lurkóházaknak fogunk majd adni.

A magyarkanizsai nagycsaládosok örömmel fogadták a felajánlást, de a szociális védelmi szolgáltató központba is jutott a lisztből, mint tavaly is. Számukra, amellett, hogy jól jön a segítség, még nevelő hatást is elérnek az adománnyal, ugyanis maguk a sérült és hátrányos helyzetben lévő gyerekek is különböző étkeket fognak készíteni az ajándékból.

Tolnai Csaba, a központ igazgatója köszönetét és örömét fejezte ki a lisztadományért:

– Ötszáz kilogramm lisztet kaptunk, ezáltal gyakorlatilag megvan a mindennapi kenyerünk. A liszt jelentős részét egy pékségnek fogjuk átadni, amiből a következő év folyamán reggelire és uzsonnára friss kenyerünk lesz. Emellett van egy önálló életvitelre való nevelés programunk, melynek keretében szakácskodnak és cukrászkodnak a gondozottjaink, így különféle sütemények készítésére is sort kerítünk. A nevelőink igyekeznek a gondozottjainkkal olyan apróbb fogásokat elsajátíttatni, ami aztán hasznukra válhat az önálló élet során.