2024. március 28., csütörtök

Megkezdődhet a Kínai negyed bontása

A városi területrendezési tervvel összhangban, az elkövetkező hónapokban több házat, épületet lerombolnak a Kínai negyedben (az egykori Petar Drapšin gyárnegyedben), majd ezután az Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektum keretében egy új, kulturális központot alakítanak ki itt.

A városi tulajdonjogi hivatal versenypályázatot írt ki annak érdekében, hogy kiválasszák az a vállalatot, amely az objektumok eltávolítását, azaz lerombolását végzi majd. Nagyjából azokat az objektumokat döntik majd le, amelyek a Stefan despota sugárút közelében helyezkednek el, ezek közül néhány leégett, a többi pedig romos állapotban van.

Az objektumok lerombolása már várható volt, mert pár hónappal ezelőtt az újvidéki képviselő-testület elfogadta azt a területrendezési tervet, amelynek értelmében engedélyezik a Kínai negyed szóban forgó objektumainak a ledöntését, és ezek helyén új, kétemeletes épületek felemelését. Az új létesítmények egyik részében vendéglátóipari tevékenységgel foglalkoznak majd, a másik részben pedig kulturális tevékenységet folytatnak. A tulajdonjogi hivatal által kiírt versenypályázatból kiderült, hogy a 16 objektum lebontása után kulturális központot szeretne itt létesíteni az újvidéki önkormányzat – írja a 021.rs hírportál. A leendő kulturális központot egyemeletes épületben rendezik majd be, itt alakítják ki a Kulturális Központ 3 és az Ifjúsági Központ székhelyét. A szóban forgó épület jelenleg földszintes, erre kell ráépíteni majd még egy emeletet. Abban az esetben, ha a szakértői vizsgálat felmérése szerint nem eléggé biztonságos a mostani földszintes objektum, akkor ezt is le kell rombolni, és helyébe egy 732 négyzetméteres egyemeletes épületet hoznak majd létre