2024. április 20., szombat

Járványbetegségek és fertőzések az állatoknál

Nemzetközi Állatorvosi Konferencia színhelye a Palicsi Állatkert
A Palicsi Állatkert tervei között szerepel a csatlakozás az Európai Állatkertek Szövetségéhez (Fotó: Gergely Árpád)

A Palicsi Állatkert tervei között szerepel a csatlakozás az Európai Állatkertek Szövetségéhez (Fotó: Gergely Árpád)

Állatorvosok Nemzetközi Konferenciájának színhelye pénteken és szombaton a Palicsi Állatkert. A konferencia munkájában huszonhat állatorvos vesz részt, akik Magyarországról, Szlovéniából, Horvátországból, Szlovákiából és Romániából érkeztek. A tanácskozás idei témája a járványbetegségek és fertőzések az állatkertben élő állatoknál, és mindkét nap délelőtt szakmai előadásokon, délután pedig gyakorlati munkán vehettek/vehetnek részt az állatorvosok. Az idei szakmai gyakorlati részben a madarak endoszkópiás vizsgálatára került sor, valamint ortopédia-gyakorlatból tartottak bemutatót. A konferencia megálmodójával és szervezőjével, dr. Jánosi Tiborral, a Palicsi Állatkert állatorvosával a péntek délelőtti tanácskozás előtt beszélgettünk.

A konferencia előadói: dr. Molnár László (Kassa), dr. Pavel Kvapil (Ljubljana), dr. Marjan Kastelić (Ljubljana), dr. Sós-Koroknai Viktória (Budapest), dr. Erdélyi Károly (Budapest), dr. Sugár László (Kaposvár), dr. Horváth József (Szabadka) (Fotó: Gergely Árpád)

A konferencia előadói: dr. Molnár László (Kassa), dr. Pavel Kvapil (Ljubljana), dr. Marjan Kastelić (Ljubljana), dr. Sós-Koroknai Viktória (Budapest), dr. Erdélyi Károly (Budapest), dr. Sugár László (Kaposvár), dr. Horváth József (Szabadka) (Fotó: Gergely Árpád)

– Már ötödik éve szervezem meg ezt az állatkerti állatorvosi szakmai konferenciát. Évente legalább két alkalommal sikerül eljutnom külföldi szakmai konferenciákra, ahol vadállatok és egzotikus állatok betegségeivel foglalkozunk. Ezeken a külföldi konferenciákon nagyon kis számban jelennek meg a volt Jugoszlávia utódállamainak állatorvosai, s úgy gondoltam, hasznos lenne megosztani velük is a szakmai információkat, és nekik is lehetőségük nyílik ezáltal elmondani saját tapasztalataikat a kollégáknak, elsősorban ezért szerveztem a konferenciát. A másik nem kevésbé fontos ok, hogy a Palicsi Állatkert tervei között szerepel a csatlakozás az Európai Állatkertek Szövetségéhez, ennek pedig egyik alapfeltétele évente meghatározott edukációs program megszervezése, a jelenlegi konferencia is ezzel összhangban lett megszervezve. Az említett szövetségbe való csatlakozás előnye, hogy az európai állatkertekben nem vásárolják az állatokat, hanem a szövetség tagjai között, csereprogram révén történik az állatok beszerzése, azaz elosztása. Minden állatfajnak van egy koordinátora, aki nyilvántartást vezet a született és elhalálozott állatokról, és ők határozzák meg, hogy melyik állatkertbe jut egy állat. Nagyon szigorú kritériumoknak kell megfelelni, elsősorban az infrastruktúrát kell biztosítani, a ketreceknek, kifutóknak, medencéknek a nagysága, valamint a szükséges tisztító és szűrőberendezések megléte pontosan meghatározott – magyarázta dr. Jánosi Tibor.

Dr. Jánosi Tibor (Fotó: Gergely Árpád)

Dr. Jánosi Tibor (Fotó: Gergely Árpád)

Beszélgetőtársunk elmondta, hogy minden évben igyekszik a szakma magaslatán lévő előadókat meghívni, akik saját tapasztalataikat osztják meg a kollégákkal, és a gyakorlati tudás, a konkrét esetek és azok megoldása által szerzett tudás átadása azonnal hasznosítható, emiatt nagyon értékes. Dr. Jánosi elmondta még azt is, hogy a konferencia kiváló lehetőség a tapasztalatcserére és az ismerkedésre, hiszen a személyes ismeretség által sokkal könnyebb segítségért folyamodni a kollégához, a világ bármely részén éljen is.