2024. március 29., péntek

Kincsem Kishegyesen

Óriási érdeklődés mellett Kishegyesen tartotta meg első vetítését a Vajdasági Vándormozi

Kedd este a kishegyesi színházteremben tartotta első projekcióját a Vajdasági Vándormozi. A Kincsem című magyar játékfilmet vetítették mintegy 300 helyi és környékbeli érdeklődő számára. Venczel Endre filmforgalmazó és a Vándormozi projektum vezetője arról számolt be a médiának, hogy céljuk minél több emberhez közelebb hozni a magyar filmkultúrát.

Fotó: Lakatos János

Fotó: Lakatos János

– Mivel egy nyelvet beszélünk és egy kultúrkörbe tartozunk, ezért egyfajta kötelességünk, hogy magyar filmeket hozzunk a határon túli magyaroknak. Mi a nyolcvanas években még nézhettünk a moziban filmeket kisebb településeken is. Vajdaságban és más régiókban is ezek a közösségi terek meghaltak, mert más irányba indult a társadalom. Ugyanakkor Székelyföldtől Vajdaságig és Magyarországon is megmutatkozik, hogy van igény a vetítésekre kis falvakban is, akár 50–100 előtt. Ha üzleti vállalkozásként tekintünk erre, akkor nem éppen kifizetődő dolog, de hogy milyen élményt adunk ezeknek az embereknek, az megfizethetetlen – mondta el Venczel, majd arról is szólt, hogy eredetileg a kishegyesi helyi közösség tetőterében tartották volna a vetítést, de ahogy érkeztek a jelentkezések, kiderült, hogy nem lesz elég a hely. A projektumvezető arról is szólt, hogy nem véletlenül Kishegyes lett a Vándormozi első állomása.

– A filmnek több vajdasági származású szereplője is van: a főszereplő nő temerini születésű, a zsoké horgosi, és a végén a főcímdalt Rúzsa Magdi énekli. Azért Kishegyes és azért november 28-a, hogy Rúzsa Magdi születésnapjához igazítsuk ezt a bemutatót – árulta el Venczel.