2024. április 19., péntek

Szafin nem hisz Novakban

Az éppen véget ért teniszidény utáni, valamivel több, mint egy hónapos játékszünet eseménytelensége régi témákat állított vissza az érdeklődés középpontjába. A teniszév meglehetősen furcsán telt, hiszen több volt az élvonalbeliek sérüléséből, mint valaha, és gyanút is keltve a kényszerpihenők csaknem egyformán hat hónaposak lettek, emellett nagyon nagy meglepetésre a jelenkor alighanem két legnagyobb játékosa, Rafael Nadal és Roger Federer 30-on felül is teljes fölényt tudott kiharcolni, hisz egymás között egyforma arányban osztották el a Grand Slam-tornák serlegeit, de a legvégén, még nagyobb meglepetésre, egyikük sem lett a mestertorna bajnoka. A sportág iránt érdeklődők tömegei ezek után újra eljátszadoznának a retorikus kérdéssel: vajon mi történik majd a teniszben, amikor visszatérnek a pályára a nagy tornák bajnokai, Novak Đoković, Andy Murray és Stan Wawrinka, akik közül az előbbi kettő világelső is volt?

Mi sem természetesebb, a két nagy rivális, valamint számos szakértő, elsősorban edzők és egykori hírességek is véleményt mondtak. Rafa és Roger, meg még sokan mások, biztosra veszik, hogy a játékszünet csak jót tehetett az éveken át magas szinten teniszező és sikereket halmozó sztároknak, és az új esztendőben felfrissülve, a régi fényükben látjuk őket viszont. A jóslatokban ugyan itt-ott némi gyanú hangja is hallható, nagyobbára óvatosságból, mert természetesen előreláthatatlan körülmények is közrejátszhatnának…

Az első, aki nem hiszi, hogy Novak és Murray valaha is újra éljátékosi szintre emelkedik, a kétszeres GS-bajnok, volt világelső és különc, tatár származású orosz Marat Szafin, az említettek kortársa lett.

Egy szakportálnak nyilatkozva azt a benyomást keltette, hogy a kérdés nem érte váratlanul. Novak többé nem éri el egykori szintjét, Murray teljesítménye is hullámzó lesz, s ha nem sérülnek meg – állítja Szafin –, Nadal és Federer 2018-ban is uralják a mezőnyt. Azután már nehezen, hisz lassan befut egy új korosztály, amely helyettük viszi majd a prímet. Szafin, aki 2009-ben vonult vissza, Đoković számára nagyon nehéz esztendőt jósol.

Ha összevetjük a 2009-es ranglistát, amikor visszavonultam, és a 2017 derekán, a sérülések sorozata előtt kialakultat, láthatjuk, hogy nyolc év alatt szinte semmi sem változott. Ennek azonban rövidesen vége szakad. Đoković és Murray sehogyan sem tudják megállítani az újoncok betörését, Federert is lassan visszaveti a kora, hisz az ő pályafutása sem tarthat örökké, Nadal viszont nagy harcos, aki egy ideig még ellenállhatna. Hogy kik azok az újoncok? Az egyikük biztosan Alexander Zverev, aki már nagy játékos, de mintha még néha kiütköznének rajta az ifi korszakának a tünetei, mintha még a két korosztály között lebegne. Azon a csapáson, melyen Zverev jött, még sokan érkeznek mögötte, és néhányan biztos célba is érnek – véli az orosz, akit minden idők egyik legnagyobb tehetségének tartanak.

Valakinek igaza lesz. Ha előbb nem, az Australian Open idején már részben választ kaphatunk arra, hogy vajon Federer vagy Szafin látja-e tisztábban a jövőt.