2024. március 29., péntek

A jelenlét és a jelenet kapcsolata

A Desiré fesztiválon kedden a Schilling Árpád rendezte Exit című előadást láthattuk

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház Desiré fesztiválján, kedden este a Jadran színpadon, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, az aradi Ioan Slavici Klasszikus Színház és a Zombori Népszínház koprodukciójában, valamint Schilling Árpád rendezésében készült Exit című előadás volt műsoron.

Az Exit nagyjából arról szól, hogy különböző kelet-európai országokból érkező, gazdasági bevándorlókat, valahol Nagy-Britanniában egy használaton kívüli épületbe zárnak, ahol várniuk kell, nem is keveset. Az előadás különlegessége, hogy négy nyelvű, a színészek románul, magyarul, szerbül, valamint angolul kommunikálnak, és mindvégig egy csaknem üres térben játszanak.

Az Exit egyik szereplője Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színésznője, aki a szöveg és az előadás kapcsán beszélgetett az újságírókkal:

Minden alkalommal, amikor a szöveget elmondjuk az előadás játszása előtt, azzal szembesülünk, hogy az egész tele van humorral. Érződik a feszültség a színpadon, amely az összezártságból ered, és abból, hogy ezt a kilátástalan, mégis reményekkel teli helyzetet mindenki másképp éli meg, ugyanakkor a humor, a nyelvi játék ezt valamiképp oldja. Az üres, szinte eszköztelen tér nagyon meghatározó. Színészileg szabadságot ad ahhoz, hogy a karaktereken alkalomadtán változtassunk, például az érzésekben jobban kifejezésre jusson a könnyedség, a pánik vagy a hisztéria. Színészileg ez egy hálás feladat, mert amennyi lezserséget ad, annyi koncentrációt is igényel. Egyrészt azért, mert különböző nyelveken beszélünk, másfelől pedig egymásra vagyunk utalva, hiszen szinte semmilyen eszköztárunk sincs, és így próbáljuk fenntartani a nézők figyelmét. Az üres térben a jelenlétünk annyira fontos lehet, mint az adott jelenet. Izgalmas volt foglalkozni a jelenlét és a jelenet kapcsolatával. Szeretnék máskor is ilyen próbafolyamatban részt venni – hallottuk Éder Enikőtől.

Az előadásban láthattuk Branislav Jerkovićot is, a Zombori Népszínház színészét, aki szerint nagyon jól együttműködtek a rendezővel, az előadás viszont vegyes reakciókat váltott ki:

Kihívást jelentett, hogy az előadásban négy nyelven kommunikáltunk. Az Exit témáját három kutatói műhelymunka során bontottuk ki. Az elsőre Temesváron került sor, a másodikra Aradon, a harmadikra Zomborban. Szünetekkel együtt, négy hónapot dolgoztunk az előadás létrejöttén. A bemutatókon különböző reakciókat tapasztaltunk. Bukarestben meglehetősen jól fogadta a közönség, habár tartottunk tőle, hogy a nyelvi „ugrálások” végett nem értik majd meg. Amikor pedig az újvidéki Sterija Játékokon játszottuk, félig kiürült a terem. Nem gondoljuk, hogy a nyelvi sokszínűség, inkább a sűrű program miatt. Egyes nézőknek talán nem volt hozzá türelmük, mivel ez az előadás úgymond nyugodtabban kommunikál a közönséggel. Talán mást vártak – véli Branislav Jerković.

A Desiré fesztiválon mindvégig telt ház volt, a nézők már az előadás elejétől nevettek a népekről kialakult sztereotípiákon, amely hangsúlyos szerepet kapott az előadásban, és vastapssal jutalmazták a színészeket.

Tegnap a Klein House-ban zenei műhelymunka indult Irena Popović zeneszerző vezetésével, amelyre jelentkezhettek színészek, zenészek, illetve bárki, akit érdekel a színházi alkotómunka. A műhelymunka a Desiré fesztivál idején tart, utolsó nap pedig egy különleges produkciót mutatnak be a résztvevők. Ennek kapcsán kerestük fel Irena Popovićot.

Az eddigi munkám és Urbán Andrással kifejtett együttműködésem egyik eleme a műhelymunka. Ebből kifolyólag jött az ötlet, hogy érdekes lenne megvalósítani egyet a Desiré fesztivál keretében is. Ez az első alkalom, hogy a Desirén műhelymunkát vezetek, és azért izgalmas számomra, mert pontosan nem tudom, kik lesznek a résztvevők. A műhelymunka során összeállítunk egy együttest, és az egymás közti kommunikációra helyezzük a hangsúlyt. Ebben kifejezésre jut a zene, hiszen korábban is tapasztaltam már, hogy jól működhet a hangokon keresztül történő összekapcsolódás, bármiféle verbális kommunikáció vagy magyarázat nélkül. Számomra a zene olyan, mint a szél a vitorlának. A műhelymunkán egyfajta zenei performance-ot hozunk létre. A lényeg, hogy nem törekedünk semmilyen stílus irányába, a különbözőséget fonjuk össze, egy úgymond mutáns zsáneren keresztül. Ez illik a Desiré fesztiválhoz és az alcíméhez az Anatómiához, elvégre ez esetben a hangok anatómiájáról van szó – fejtette ki a lapunknak Irena Popović.

Ma este 19 órától, a Kosztolányi Dezső Színházban a francia Blick Théâtre [hullu] című produkciójának repríze lesz. A Jadran színpadon 21 órától, a zadari Teatro VeRRdi, Othello, avagy törvénytelen liturgia című előadására kerül sor, Zlatko Paković rendezésében.