2024. április 18., csütörtök
OLAF-JELENTÉS

Lázár: 60-70 milliárd forint bírság fenyegeti Magyarországot a baloldal miatt

Mintegy 60-70 milliárd forint uniós bírság fenyegeti Magyarországot a 4-es metró MSZP-hez és SZDSZ-hez köthető szabálytalanságai miatt – közölte Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Fotó: MTI

Fotó: MTI

A kormány megállapította, hogy a szabálytalanság megcáfolhatatlan, de igyekszik tárgyalásos úton csökkenteni az összeget – mondta.

Lázár János azt is közölte: felkérték Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy különítse el a bírság fedezetét a 2018-as költségvetésben, azzal a megkötéssel, hogy az egészségügyet, a szociális szférát és az oktatást nem érintheti elvonás.

Ismertette: a 452 milliárd forintos metróberuházásban 272 milliárd forint esetében lehet szó a volt szocialista, szabad demokrata kormány korrupciós ügyéről, ebből 166 milliárdot valószínűleg elloptak. Utóbbi összegből 76 milliárd forint érkezett az Uniótól, a többi a magyar adófizetők hozzájárulása volt – fejtette ki.

Emlékeztetett, hogy az ügyben két szálon is büntetőeljárás folyik, az egyik a Miniszterelnökség feljelentése alapján az OLAF-jelentésre hivatkozva, a másik pedig 2011 óta nemzetközi megkeresésre. Utóbbiról elmondta: a 4-es metróval kapcsolatos bűncselekmények egy nemzetközi baloldali bűncselekmény-sorozatba illeszkednek, Franciaországban, Nagy-Britanniában és más uniós országokban is nyomozásokat rendelt el az ügyészség.

Lázár János arról is beszámolt, hogy a napokban Brüsszel megkezdte 201 milliárd forint uniós forrás kifizetését. Ez komoly eredmény – értékelt, szóvá téve: az ellenzék „apró fűszálakba kapaszkodva” abban bízott, hogy ha már ők nem tudnak meggyőző érveket hozni a Fidesszel szemben, akkor hátha az Európai Bizottság meginti. A forrás érdemben, pozitívan befolyásolja az államadósságot – jelezte.

A miniszter a gazdasági helyzetről is számot adott. Mint mondta, Magyarországon 1990 óta először csaknem 69 százalékos a foglalkoztatási arány, aki képes és akar dolgozni, az munkalehetőséget kap. Ezzel egyidejűleg folyamatosan csökken a közfoglalkoztatás aránya, országos átlagban 4 százalékos a munkanélküliség, a reálkeresetek pedig 57 hónapja folyamatosan nőnek. Hozzátette: a szociális hozzájárulási adó 2018. január 1-jén újabb fél százalékponttal csökken, ez 200 milliárd forintot hagy a magyar vállalkozásoknál.

A tárcavezető kifejtette: a béremelések miatt a fogyasztás is folyamatosan nő, s már nemcsak a kormányzati támogatásoknak köszönhetően működik jól a gazdaság. Az első három negyedévben 4144 milliárd forint értékű beruházás valósult meg az országban, ez az elmúlt évhez képest 22,6 százalékos növekedést mutat – közölte, rámutatva: ez jelenti azt is, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások beruházási kedve nagy mértékben nőtt, és Magyarország tőkevonzó képessége is jelentősen emelkedett.