2024. március 29., péntek

Oktatásunknak van jelene és jövője

Szenttamásra látogatott Nyilas Mihály tartományi titkár

November 27-én ünnepelte 67. születésnapját a szenttamási Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola. A helyi önkormányzat, a szenttamási intézmények, az iskola dolgozói és nyugdíjasai mellett az ünnepséget megtisztelte jelenlétével Nyilas Mihály tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár is. Ez alkalomból a tartományi kormány alelnöke, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségének tagja a sajtó képviselőinek elmondta, az iskolanapra a diákok és tanáraik színes és színvonalas műsort állítottak össze:

‒ Tudok arról, hogy ebben a szenttamási iskolában kétnyelvű az oktatás, és hogy nagyon összetartó közösségről van szó. Ez tartós állapot itt, Szenttamáson, és ez a nyolcosztályos iskola arról tanúskodik, hogy a magyar nyelvű oktatásnak van jelene és jövője is ebben a községben és a régióban, és törekedni kell fenntartani ezt a minőséget. A tartományi kormány igyekszik Vajdaság területén felújítani az iskola, az óvoda és a diákotthon épületeit, és ebből a programból természetesen Szenttamás sem maradhatott ki. Mintegy ötmillió dinár érkezett a községbe tavaly és az idén a földszinten lévő ablakok cseréjére, és hamar kiderült, hogy még az ajtókra is lesz pénz, hiszen a közbeszerzési eljárás során tisztázódott: olcsóbb az ablakok cseréje, mint ahogyan mi azt gondoltuk – magyarázta Nyilas Mihály.

Nyilas Mihály az iskola diákjaival

Nyilas Mihály az iskola diákjaival

Mint mondta, a tartományi kormány folytatni fogja a felújítási munkálatokat itt és mindenhol Vajdaságban. Az idén még egy pályázat jelent meg, amely a felszerelésre vonatkozik, és nagyon reméli, hogy a szenttamásiak ebben is eredményesek lesznek.

– Többéves célkitűzéseink között szerepel az iskolaépületek felújítása, és remélem, hogy ezt meg is fogjuk valósítani – mondta.

A kérdésre, hogyan tekintenek az oktatási titkárságon, illetve a tartományi kormányban a diákok egyre fogyatkozó létszámára, a tartományi titkár elmondta, ez nemcsak a magyar diákokra, hanem a többségi nemzetre és a többi kisebbségre is egyaránt jellemző.

– A magyar diákok száma is csökken, ennek ellenére úgy érzem, hogy eközben meg kell őriznünk az iskolarendszerünket, korszerűsítenünk kell az oktatást és a felszerelést is. Közben pedig várjuk, hogy a gazdasági növekedés az életszínvonal növekedését hozza, és az iskolákba is egyre több diák lesz, tehát ez a csökkenés megáll, és megfordul ez az igen negatív folyamat. Ehhez persze kellenek az oktatáson kívüli intézkedések is, amelyek a demográfiát és a gazdaságot érintik, és erre van szándék Szerbiában és az anyaországban is. Szemtanúi vagyunk annak, hogy mindenki igyekszik jobb feltételeket teremteni az itthon maradáshoz, a fiataloknak a fészekrakáshoz és a gyermekvállaláshoz, és ezek az intézkedések és erőfeszítések, úgy érzem, meghozzák a gyümölcsüket – szögezte le a tartományi oktatási titkár.

Az oktatási törvények folyamatban levő elfogadásával, illetve megvitatásával kapcsolatban elmondta, tulajdonképpen az oktatási törvények már módosultak, egy részüket pedig elfogadta a parlament.

– Az oktatás reformja van folyamatban, ami elsősorban a középiskolai, valamint a duális oktatást érinti. Az utóbbinál meg kell jegyezni: nagyon fontos, hogy olyan szakemberek kerüljenek ki az iskolarendszerből, akik azonnal munkába állhatnak. Mindebből pedig az következik, hogy az iskolának nem olyan módon kell működnie, hogy azok, akik kikerülnek az iskolából, csupán a munkanélküliek számát gyarapítsák.

Mint mondta, a gazdaságnak és az iskolarendszernek sokkal jobban együtt kell működnie, ki kell egymást egészíteniük ezen a téren:

‒ Komoly reformra van tehát szükség, hogy az iskolarendszerünk eredményesebb legyen, és például a nemzetközi PISA teszt eredményei is olyanok legyenek, hogy azt mutassák: az oktatási rendszerünk hatékony és eredményes.