A napokban öt történet motoszkált a fejemben.
Az első történet Ábrahámról szól, aki élete nagy részét a pusztában töltötte. Egy alkalommal utazót vett észre. Megszólította, és elhívta vacsorára. Az idegen szívesen elfogadta a meghívást.
Amikor azonban meglátta, hogy az idegen a tüzet imádja, azonnal kidobta a sátrából, és nem adott neki vacsorát.
Éjszaka álmában Isten megkérdezte Ábrahámot:
– Miért bántál ilyen szigorúan az idegennel?
– Azért, mert nem téged, az én egyetlen, igaz Istenemet imádja – válaszolta.
– Ábrahám, Ábrahám! Ezt a hitetlent én már hatvan éve tűröm! Te meg egyetlen éjszaka nem tudod elviselni?
Egy másik történetben néhány lelkipásztor együtt halászott. Nem volt jó kapásuk, és beszélgetni kezdtek. Mivel a hívőknek arról prédikáltak, hogy a bűnök megbánása jót tesz a lelküknek, elhatározták, hogy ők is ugyanazt megteszik. Mindenki meggyónta a titkos bűnét.
Az első megvallotta, hogy az ő nagy bűne a nyelve, amely sokszor olyasmit mond, amit nem kellene. A másik feltárta, hogy nem tud ellenállni az anyagi javak birtoklásának: a pénz a legfontosabb számára. A harmadik beismerte, a labdarúgás és a sakkozás a nagy szenvedélye. A negyedik lelkipásztor, akinek egy kis csónakja volt, a part felé irányította.
– Hová sietsz? – kérdezték tőle meglepődve. – Te még nem mondtad el a bűneidet!
Ő pedig:
– Az én vétkem a pletykálkodás, és alig várom, hogy hazaérjek.
A harmadik tanulságos történet szereplői az idős, bölcs tanító és a tanítványa, akik a városban sétáltak. A tanító hirtelen megállt, s rámutatott a közeli négy fára. Az első épp hogy nőni kezdett, a második éppen gyökeret eresztett, a harmadiknak már koronája volt, a negyedik pedig terebélyessé nőtt.
– Csupáld ki az első fát – utasította a tanító a fiatalembert.
Ő ezt könnyen megtette.
– Most tedd meg ezt a másodikkal.
A fiatalember szót fogadott, ezúttal azonban a feladat elvégzése nem ment könnyen.
– Most a harmadikat… – mondta a tanító.
A fiatalember összeszedte minden erejét, átkarolta a fatörzset, hogy tövestől ki tudja húzni.
– Most próbáld meg a negyediket – mondta neki a bölcs.
De lám, a gyenge fácska erős gyökeret vert, és ellenállt. A fiatalember kínlódott, izzadt, mire sikerült a fát kivennie a földből.
– Így van ez, fiam a rossz szokásainkkal – magyarázta a bölcs. – Amikor még újak, frissek, Isten segítségével ki tudjuk őket gyomlálni az életünkből. Amikor azonban megerősödnek, és gyökeret eresztenek, nehéz őket eltávolítani.
A negyedik történet embere, amikor reggel fölkelt és kinézett az ablakon, látta, hogy a háza körül szépen kinyílottak a nárciszok.
– Csodaszépek! – kiáltott fel. – Szívesen itthon maradnék gyönyörködni bennük.
Amikor este hazament, a nárciszok már elnyíltak.
Másnap két madarat pillantott meg az ablakpárkányon.
– Milyen szépen énekelnek! – sóhajtott fel az ember. – Majd meghallgatom őket, miután megfejem a teheneket.
Amikor visszajött, a madárkák már elszálltak a párkányról.
A következő nap patkódobogást hallott az ajtaja előtt. Kinézett az ablakon, és egy fehér csikót pillantott meg. Amikor ránézett, az szinte hívta, hogy üljön a nyeregbe, és lovagoljanak ki a mezőre.
– Ez a legszebb csikó, amelyet életemben láttam! – mondta lelkendezve. – Visszajövök, és kilovagolok, amint megjavítom a ház körül a kerítést.
A csikó azonban nem várta meg.
Az emberrel mindennap valamilyen szép történt. De törődni kellett a birtokával, és ő nem talált rá időt, hogy megálljon, és gyönyörködjön benne.
Az ötödik történetben egy gazdag ember sofőrt keresett. Három jelöltet hívott interjúra. Megmutatta nekik a nagy szakadékot a háza közelében, és megkérdezte:
– Ha a szakadék szélén kellene vezetnetek, mennyire közelítenétek meg a szakadékot?
– Könnyen tudnék vezetni tizenöt centire a szakadéktól, anélkül hogy a szakadékra gondolnék – jelentette ki magabiztosan az első sofőr.
A másik azt mondta:
– Nehogy Ön megijedjen, én harminc centire vezetnék a szakadék szélétől.
Amikor sorra került a harmadik, így szólt:
– Nem vezetnék a szakadék szélén, hanem legalább egy méternyire tőle.
És a gazdag ember a harmadik férfit vette fel.
Egy szlovén közmondás a szokásokat vaspáncélnak nevezi. Valóban a rossz szokások ilyen hatalmas teherként nehezednek ránk, meggyökeresednek az életünkben, illetve nehezítik a magunk és a mások életét. Néha sajnos csak akkor vesszük észre, amikor már késő. A másik embernek az el nem fogadása, a meg nem értése, továbbá a pletykálkodás, a rágalmazás, a szenvedélyektől és az anyagiaktól való beteg függőség vagy a túlzott elfoglaltság is egyike az akadályoknak az úton. Egyike az akadályoknak az Isten felé vezető úton. Isten néha sokáig tűri bűneinket, mint annak a hitetlen emberének az elutasítását, akit Ábrahám kidobott.
De ne halasztgassuk a bűnbánatot későbbre, mert a legjobb alkalmat elszalasztjuk, és nem jön vissza.
Miért tennénk ki magunkat fölösleges veszélynek? Miért rohannánk a vesztünkbe, miért becsülnénk túl az erőnket? Nem lehetünk biztosak abban, hogy kiálljuk a próbát. Ezért a megfontolt, harmadik sofőr bölcsessége tartson bennünket távol életünk szakadékaitól, kísértéseitől.
