2024. április 20., szombat

Magyarországra érkezett a kínai kormányfő

Hétfőn írják ki a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást

Vasárnap délután landolt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Li Ko-csiang kínai miniszterelnök gépe, az elnök a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország vezetőinek (16+1) soron következő csúcstalálkozójára érkezett. A világ egyik legbefolyásosabb emberét Orbán Viktor miniszterelnök fogadta a repülőtéren. Köszöntötte a rangos vendéget Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is, aki Li Ko-csiang érkezése előtt sajtótájékoztatót tartott a hétfői csúcs és a keddi kínai–magyar kormányfői találkozó célkitűzései kapcsán.

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések terén is vezető helyen szerepeljen – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Orbán Viktor fogadja Li Ko-csiangot (MTI)

Orbán Viktor fogadja Li Ko-csiangot (MTI)

Szijjártó Péter közölte: Magyarország az előbbiek tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába, a tavalyi 25 százalékos növekedést követően. A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt – tette hozzá.

Szijjártó Péter tájékoztatott arról, hogy hétfőn kezdődik Budapesten Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozója. A csúcstalálkozó európai felét adó 16 ország mindig is azt a gondolatot képviselte, hogy nyitottnak kell maradni annak érdekében, hogy a világban zajló folyamatokban megtalálja a maga számára az előnyöket – jelezte a miniszter. „Mi ebben a térségben soha nem fenyegetésként, hanem lehetőségként éltük meg azt, hogy az új világrendben Kína vezető szerepet játszik” – fogalmazott.

Szijjártó Péter tájékoztatása szerint hétfőn délelőtt több mint 1000 üzletember részvételével üzleti fórumot rendeznek, 330 kínai, 340 közép-európai térségbeli, illetve körülbelül 300 magyar vállalat képviselőinek részvételével. A fórumot követően 23 vállalatközi megállapodás aláírása várható.

Kedden délután hivatalos kétoldalú tárgyalásokat folytat a kínai és a magyar miniszterelnök. Ezt követően 11 „kifejezetten” magyar–kínai megállapodást írnak alá.

Szijjártó Péter elmondta azt is, hogy hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszának felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Ismertette, hogy a hitel feltételeiről szóló tárgyalásokat a Nemzetgazdasági Minisztérium lezárta, és ennek értelmében a kínai Eximbank Magyarországnak évi 2,5 százalékos hitelkamattal 20 éves futamidejű hitelt ad , amelyet a beruházás végrehajtására a beruházás értékének 85 százalékáig lehet felhasználni.

Kifejtette, hogy a tendereztetés fél és egy év közötti időt vesz majd igénybe, a tervezés és engedélyes folyamata körülbelül két évet, így a kivitelezés várható kezdete 2020 végére tehető. A kiírást hétfőn a MÁV honlapján közzéteszik.

Szijjártó Péter elmondta, hogy a magyarországi vonalszakasz felújításának értékét 550 milliárd forintra becsülik a szakemberek. Ezzel a beruházással a Budapest és Belgrád közötti vasútvonal adja majd a legversenyképesebb alternatívát a kínai áru számára a többi vasútvonalhoz képest – jegyezte meg.

Kérdésekre válaszolva a miniszter kijelentette: a magyar építőipar előtt nagyon jelentős üzleti távlatokat nyit a beruházás, Magyarországon keresztül vezet majd a leggyorsabb útvonal Dél-Európából Nyugat-Európába.