2024. március 28., csütörtök

Merkel a kormányalakításról szóló tárgyalásra hívja a szociáldemokratákat

A kormányalakítás lehetőségének megvitatásáról szóló tárgyalásra hívta a Német Szociáldemokrata Pártot (SPD) hétfőn Angela Merkel kancellár, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke.

Angela Merkel (Fotó: Beta/AP)

Angela Merkel (Fotó: Beta/AP)

A párt elnökségi ülése után tartott berlini tájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a CDU és a bajor testvérpárt, a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetsége hajlandó "komoly, elkötelezett és tisztességes" tárgyalást kezdeni a szociáldemokratákkal a 2013-ban kezdett kormányzás folytatásáról, éppen úgy, ahogy eddig a liberális Szabad Demokrata Párttal (FDP) és a Zöldekkel tárgyaltak a kormányzati együttműködésről.

Mint mondta, Németországnak stabil kormányra van szüksége. Az Európai Unió előtti kihívások megválaszolásához és a nagy nemzetközi válságok megoldásához is elengedhetetlen, hogy Németország megőrizze cselekvőképességét - húzta alá Angela Merkel.

"Stabilitást kell teremtenünk, az emberek ezt várják tőlünk" - mondta a kancellár. Hozzátette, hogy a CDU/CSU számára a tárgyalások alapja a pártszövetség közös választási programja.

Előzőleg a CDU vezetősége vasárnapi és hétfői tanácskozásán egyhangúlag állást foglalt amellett, hogy a kisebbségi kormányzás és az előrehozott választás elkerülése érdekében meg kell próbálni megegyezni az SPD-vel a közös kormányzás folytatásáról. Vezető CDU-s politikusok hétfői nyilatkozatai alapján a pártban azzal számolnak, hogy januárban kezdődnek majd a hivatalos tárgyalások.

Az újabb nagykoalícióhoz vezető folyamat első állomása csütörtökön lehet, amikor Frank-Walter Steinmeier államfő együttes megbeszélést tart a három párt elnökével. A második állomás az SPD december 7-én kezdődő háromnapos kongresszusa lehet, amelyen a párt várhatóan döntést hoz a kormányzati együttműködés lehetőségeinek feltárásáról szóló úgynevezett szondázó, puhatolózó tárgyalások megkezdéséről.

A német szociáldemokraták az utóbbi 12 évből nyolcat a CDU/CSU kisebbik koalíciós partnereként töltött el. A közös kormányzás választói támogatottságuk csaknem folyamatos gyengülésével járt; míg 2005-ben a szövetségi parlamenti (Bundestag-) választáson még a szavaztok 34,2 százalékát gyűjtötték össze, az idén szeptemberben tartott Bundestag-választáson történelmi mélypontot jelentő 20,5 százalékos eredményt értek el, így az SPD-ben erős az ellenkezés a nagykoalíció folytatásával szemben. A szeptemberi választás után el is határozták, hogy ellenzékben töltik el a következő négy évet, majd a CDU/CSU, az FDP és a Zöldek koalíciós egyeztetésének kudarca után végül jelezték, hogy mégis hajlandóak tárgyalni a CDU/CSU-val.

A pártok színe (CDU/CSU: fekete, FDP: sárga, Zöldek: zöld) alapján Jamaica-koalíciónak nevezett kormányról folytatott tárgyalások egy hete fulladtak kudarcba, mert az FDP kiszállt a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésének lehetőségéről szóló előzetes egyeztetési folyamatból. Arra hivatkoztak, hogy a négy párt között nem alakult ki elég bizalom, és nem tudtak egyetértésre jutni Németország megújításáról.