2024. április 20., szombat

Kishegyes község napján

Testvérközségi szerződést írt alá Kishegyes község és Gádoros nagyközség
A testvérközségi szerződés aláírása , Fotó: Lakatos János

A testvérközségi szerződés aláírása , Fotó: Lakatos János

Kishegyes, Bácsfeketehegy (Feketics) és Szeghegy települések 1959-ben döntöttek úgy, hogy kiválnak a topolyai járásból és önálló községet hoznak létre. A három településből létrejött az ország egyik legkisebb községe, amely pénteken ünnepelte a születésnapját. Ennek apropóján Kishegyes község községi képviselő-testülete díszülést tartott – a szokásostól eltérően – a bácsfeketehegyi színházteremben. Az ünnepi ülésen többek között jelen voltak Magyarország, Montenegró, a Magyar Nemzeti Tanács, a tartományi szervek, a szomszédos önkormányzatok és a testvértelepülések képviselői. A díszülés jelentőségét az növelte, hogy egy testvérközségi szerződés aláírására is sor került.

Szűgyi István, a községi képviselő-testület elnöke arról számolt be a médiának, hogy bár Kishegyes község területileg és a lakosság számát illetőleg is Vajdaság egyik legkisebb önkormányzata, van benne potenciál.

– Az, hogy kicsik vagyunk, nem kell azt jelentenie, hogy elesettek vagyunk. Mondhatni, teli vagyunk ötletekkel, tervekkel. Olyan konkrét dolgok fogalmazódtak meg, mint a községi vízvezeték-hálózat felújítása, valamint tervek készültek a községi szennyvízelvezető csatornahálózatra és szennyvíztisztítóra. Kis községként kevés eszközünk van fejlesztésekre, de megfelelő lobbizással és sikeres pályázással a tartományi titkárságoknál, a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságnál és a minisztériumoknál, éveken belül komoly eredményeket fog felmutatni az önkormányzat – mondta el Szűgyi, majd arról is szólt, hogy a kishegyesi önkormányzatnak eddig nem volt uniós testvérönkormányzata.

– Úgy éreztük, hogy itt az alkalom, hogy uniós kapcsolatra is szert tegyünk, mert nem titkolt szándékunk, hogy uniós forrásokért folyamodjon és uniós pályázatokon vegyen részt az önkormányzatunk. Ma ez a szerződés megköttetett, és merem remélni, hogy ennek pozitív és komoly eredményei lesznek – fogalmazott Szűgyi.

Kishegyes és Gádoros kapcsolatának már voltak előzményei – mondta el Maronka Lajos, Gádoros nagyközség polgármestere.

– Végtelen nagy örömmel tölt el a mai esemény, mivel én is kishegyesi születésű vagyok, de Gádorosra kerültem diakónusként. Az ottani plébánia felújítását és a lelki élet felhozatalát követően állandó kapcsolatot teremtettünk Kishegyes községgel, és 2006-ban a kishegyesi és a gádorosi plébániákat testvér-egyházközösségi kapcsolatra emeltük. Tehát már volt egy mag, amelyből kiindultunk, és boldogan mondom, hogy rá 11 évre Gádoros nagyközség önkormányzata és Kishegyes község önkormányzata hivatalosan is testvérközségi kapcsolatot létesített. A magyar kormány és a miniszterelnök is arra törekszik, hogy egybefogja a magyarságot és a határon túli magyarokat is. Ez egy apró lépés, amit mi most teszünk, de igen jelentős – fogalmazott a polgármester, majd arról is szólt, hogy egy ilyen kapcsolattól elsősorban egymás megismerését várja. Szeretnék bővíteni a kulturális kapcsolatokat is, mert e téren még nem történtek előrelépések, ezenkívül tervben van, hogy az oktatási intézmények is felvegyék egymással a kapcsolatot.

Az önkormányzat arra törekszik, hogy minél több aktivitást és projektumot megvalósítson.

– Jövőre szeretnénk megkezdeni a községi szennyvíztisztító fő gyűjtőegységének az építését, emellett tárgyalásokat folytatok a köztársasági szervekkel annak érdekében, hogy felújítsuk a teljes községi vízvezeték-hálózatot. Olyan terveink is vannak, hogy befektetőket vonzzunk a községbe, akik munkahelyeket teremtenek. Nagymértékű lakosságelvándorlás tapasztalható mind Európa, mind Újvidék és Belgrád irányába. Törekedni fogunk arra, hogy itt tartsuk polgárainkat – fogalmazott Marko Lazić, Kishegyes község polgármestere.