2024. március 29., péntek

Elhunyt Benes József neves grafikus, festőművész

Benes József 1930. szeptember 8-án született, Bajmokon. Munkácsy Mihály-díjas magyar festő- és grafikusművész, valamint a Műhely Művész Egyesület elnöke volt.

Bajmokról Szabadkára került gimnáziumba. Első önálló tárlatát is itt rendezték meg. Már gyermekkorától kezdve festő szeretett volna lenni, szülei azonban gyakorlatiasabb pályát kívántak neki, ezért az érettségi után először az építészeti szakra íratták be. Innen jelentkezett át festő szakra és négy szemeszterig grafika tanszakra a Belgrádi Képzőművészeti Akadémiára, ahová elsőre fel is vették. Ötödéves volt, amikor a zentai gimnázium magyarul is beszélő hallgatót keresett az akadémián, hogy ösztöndíjat és rajztanári állást ajánljanak fel. A feltételeknek egyedül ő felelt meg, így Zentára került. Az ösztöndíj nagy segítséget jelentett számára, hogy csak az alkotásra figyelhessen: felhagyhatott akkori kiegészítő munkáival, a portrérajzolással, zsákolással, óraadással. Külföldi tanulmányutakra is vállalkozhatott, közel egy évet töltött pl. Párizsban. Az ösztöndíj eredetileg egy évre szólt, de annak lejárta után is maradt a városban és a tanítás mellett bekapcsolódott a zentai művésztelep munkájába is. Hamarosan felkérték a képtár munkájának irányítására. Vezetése alatt törekedett arra, hogy egyenlő arányban dolgozzanak vajdasági, jugoszláv és magyar művészek a telepen. Tevékenyen részt vett a város kulturális életében is, hiszen a képtárban a kiállítások mellett más kulturális eseményeknek, pl. irodalmi esteknek is helyet biztosított.
A szülőföldön rendezett kiállítások után 1973-ban mutatkozhatott meg először nemzetközi színtéren is Londonban.   Mikor politikai okok miatt el kellett hagynia Zentát, 1978-ban Magyarországra települt. Először Szegeden élt, majd 1988-ban költözött Kecskemétre.
1997 elejéig 27 önálló, és 80 csoportos kiállítást rendezett.
A festészet mellett rajzzal, sokszorosító grafikával (ofszet, szitanyomat), papírművészettel és szobrászattal is foglalkozik. Több alkotótelepen is dolgozott a zentai mellett, köztük a makóin, 1977-1990 között.
Több képtár és múzeum vásárolt festményeiből és grafikáiból. A kecskeméti Katona József Könyvtár előterében is látható egy festménye Láng címmel.
Egy interjúban így nyilatkozott művészetéről: „Bár sokan sorolnak egyéb kategóriákba, modern realista festőnek tartom magam. Az emberi test sebzett, tépett, gólemmé növelt vagy más módon groteszkké nyomorított képével, apokaliptikus víziók, halálfélelmek megjelenítésével tiltakozom a háború ellen. A sorsában tehetetlen emberformájú lények agonizálása, az embernélküli tájak – hasonlóképpen egy rossz álomhoz – szándékosan keltenek rossz érzéseket a befogadóban, nyitva hagyva a kérdést: felébredünk-e?”

Számos díjban részesült, többek között 1963-ban Forum Képzőművészeti Díjban, 1972-ben a belgrádi Október Szalon, 1995-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki, 2010-ben pedig megkapta Zenta város Pro Urbe-díját.

Benes József 87 évet élt.