2024. március 29., péntek

Új közösségi tereket szeretnének

A Tornyosi Ifjúsági Szervezet aktivistái asztalok, padok és szemetesek kihelyezését tervezik a faluban

Idén is sokrétű tevékenységet fejtett ki a Tornyosi Ifjúsági Szervezet, amelynek aktivistái saját programjaik mellett a falu egyéb szervezetei által életre hívott rendezvények megszervezésében és lebonyolításában is igyekeztek közreműködni. Projektumaikat a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és Zenta község önkormányzata támogatásával valósították meg.

– A pályázatokon elnyert összegeket önkéntes munkával kiegészítve használtuk föl. A nyári időszakban ismét egy rendkívül sikeres sportnapot szerveztünk, ezt követően részt vettünk a hagyományos kenyérszentelési ünnepség megszervezésében, és a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal kiválóan szerepeltünk a főzőversenyen is, mindemellett több egyéb sikeres szabadidős programot és szórakoztató rendezvényt is megvalósítottunk, aminek köszönhetően összességében igen eredményesnek értékeljük az idei évünket – mondta el lapunknak Szokola Péter, a szervezet elnöke, hozzátéve, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásainak köszönhetően a rendezvényeik megszervezése és rezsijellegű költségeik fedezése mellett a klubhelyiségük felújítására és felszerelésére is tudtak forrásokat biztosítani, valamint egyéb nagyszabású projektumokba is bele tudtak kezdeni.

– A legnagyobb sikerünk az idén az volt, hogy az ifjúsági szervezetek számára meghirdetett pályázaton eredményesen szerepeltünk, aminek hozadékaként a terveinknek megfelelően alapanyagokat tudtunk vásárolni asztalok, padok és szemetesek kialakításához. Ám mivel az elnyert támogatás sajnos késve érkezett meg hozzánk, az elkészült eszközöket csak tavasszal tudjuk kihelyezni a faluban, de reméljük, így is sokan megörülnek nekik, ugyanis a célunk az, hogy ezek által is bővítsük a közösségi tereket a településünkön – fejtette ki Szokola Péter, aki elmondta, a következő években is szeretnék folytatni a tevékenységüket.

– Úgy érezzük, mostanra kialakult a működésünk célja, és kialakultak azok a programok is, amelyek ennek a célnak az eredményes megvalósulását hivatottak szolgálni. A munkákat azonban nagymértékben megnehezíti, hogy az elmúlt hónapok során az aktív tagjaink közül többen is külföldre költöztek. Ezen sajnos nem tudunk változtatni, de továbbra is igyekszünk mindent megtenni azért, hogy a hagyományos programjaink minél sikeresebbek legyenek, és örülünk annak, hogy a már külföldön élő, ám rendszeresen hazalátogató fiatalok továbbra is szívesen részt vesznek a szervezetünk munkájában. Ez ugyanis nagyon jó visszajelzés számunkra arra vonatkozóan, hogy az előző években kifejtett tevékenységünk milyen erős közösségteremtő erővel bírt – magyarázta a Tornyosi Ifjúsági Szervezet elnöke.