2024. március 28., csütörtök

Kétvasú eke a legízletesebb kolbász jutalma

Adorjánon lázasan készülnek a VII. Hurka- és Kolbászfesztiválra

Adorjánon nagy a sürgés forgás, a falu apraja nagyja a VII. Hurka- és Kolbászfesztiválra készül. Az egyik legtömegesebb Kárpát-medencei fesztiválra már több mint száz csapata jelezte részvételi szándékát. A tízezres tömeget megmozgató rendezvényt elindító Kontakt Kft tulajdonosa Borsos Csaba elmondta, hogy az idei fesztiválra a korábbi évekhez viszonyítva nagy érdeklődés nyilvánult meg Magyarországról, egymást érték a bejelentkező csapatok. De érkeznek kolbászkészítők a Felvidékről és Romániából, Erdélyből is.

A kolbász- és hurkakészítő csapatok hússzükségletére már 60 darab hízódisznót vágtak le, de még 120 sertés belsőségeire is szükség lesz, hogy mindenkinek biztosításai tudják a szervezők az öt kiló húst és az ugyanennyi belsőséget. A friss nyersanyagból azután ki-ki a magával házi receptje alapján, a tájegységére jellemző ízesítéssel készülnek el a töltelékek. Az elkészült „hüvelyes” finomságokat azután a nemzetközi szaktekintélyekből álló bíráló bizottság kóstolja meg és választja ki a legízletesebb kolbászokat és hurkákat.  

A számos támogató cégnek köszönhetően a legízletesebb töltelékeket készítő csapatok a serlegek és oklevelek mellett értékes nyereményekre számíthatnak. Az idei fesztivál díjalapja eléri az 5000 eurót, a főnyeremény pedig nem más, mint egy értékes kétvasú eke. A verseny izgalmai mellett a szombaton Adorjánra látogatókat kirakodó vásár várja, a házi és kézműves termékek megtöltik a Papp Pál utcát. A vásári forgatagban számos mezőgazdasági gépforgalmazó is bemutatja kínálatát.

Reggeltől késő estig sorjáznak a rendezvények, délelőtt lakodalmas zenekarok szórakoztatják a fesztivál részvevőit. Délután a sztárvendégeké a pódium, az óriássátorban fellép Varga Feri és Ballásy Betti, majd őket hat órakor követi Lagzi Lajcsi a trombitájával. Az est sztárvendége az Irigy Hónaljmirigy vidám csapata. A VII. Hurka- és kolbászfesztivál szervezői minden érdeklődőt szeretettel várnak, senki sem marad éhen, mindenkinek jut a disznótoros finomságokból, 8500 sültkolbászt és 1500 sülthurkát osztanak szét a vendégek között.