2024. március 29., péntek
NEMZETI KONZULTÁCIÓ

A határidő meghosszabbítását kéri a Fidesz

A Fidesz és parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a kormányt, hogy hosszabbítsa meg a Soros-tervről szóló nemzeti konzultáció határidejét december 1-jéig - mondta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A kormánypárti politikus kiemelte: még le sem telt a pénteki határidő, de már több mint 1,7 millióan mondtak véleményt a Soros-tervről, ami már most rekordnak számít, hiszen eddig egyik korábbi konzultáción sem vettek részt ilyen sokan.
Halász János közölte: még most is százezres nagyságrendben érkeznek vissza a kérdőívek, és azt szeretnék, ha mindenki el tudná mondani a véleményét, ezért a pénteki határidő meghosszabbítását kezdeményezik a kormánynál. "Minél többen mondunk nemet a Soros-tervre, annál erősebbek vagyunk" - hangsúlyozta.