2024. március 29., péntek

Norvégia továbbra is támogatja Szerbiát

A skandináv ország az utóbbi 17 évben 250 millió euró vissza nem térítendő támogatást juttatott Szerbiába

Norvégiai látogatásának második napján Ana Brnabić miniszterelnök Ine Marie Eriksen Søreide norvég külügyminiszterrel, majd a képviselőház külügyi és védelmi bizottságának tagjaival, valamint az üzleti szféra képviselőivel találkozott, végül pedig Szerbia demokratikus átalakulásáról értekezett a  külügyi kapcsolatok intézetében.

A norvég külügyminiszterrel folytatott beszélgetés során Brnabić elsősorban Szerbia európai uniós törekvéseiről, az ennek okán megkezdett reformokról, illetve az állami közigazgatás korszerűsítéséről számolt be. Köszönetét tolmácsolta Oslónak, amiért mindvégig támogatta Szerbia uniós csatlakozását. Brnabić aláhúzta, a szerb államvezetés tudja, hogy az integráció egyik legfontosabb feltétele a regionális együttműködés elmélyítése, ezért Szerbia a jövőben is igyekszik építeni kapcsolatait szomszédjaival.

A Szerbia és a Norvégia közötti bilaterális kapcsolatok tekintetében egyetértettek abban, hogy ezek magas szinten vannak, 2000 óta napjainkig Norvégia mintegy 250 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatással segítette a demokratikus átalakulást, ezzel pedig élen jár a Szerbiát segítő országok között. Norvégia elsősorban a joguralom erősítése, az energiahatékonyság és az állami közigazgatás reformjának területén segítette Szerbiát.

Marko Čadež, a gazdasági kamara elnökének kíséretében Brnabić találkozott a Norvég Munkaadók Szövetségének képviselőivel is. A szerbiai vendégek elsősorban arról tájékoztatták az üzletembereket, milyen intézkedésekkel próbálta, illetve próbálja a kormány kedvezőbbé tenni a beruházási légkört. Szerbia gazdaságilag stabil ország, a költségvetési konszolidáció sikeres, és folyamatosan növekszik a többlet az állami költségvetésben – taglalta hallgatóságának Brnabić.

Ingeborg Øfsthus, a Telenor Srbija vezérigazgatója, aki szintén jelen volt a találkozón, első kézből számolt be a norvég telekommunikációs óriás szerbiai tapasztalatairól. Egyetértett a megállapítással, hogy a szerb kormány és a törvényalkotás reformjai jobbá tették az üzleti légkört, ezért arra biztatta a norvég üzletembereket, hogy bátran ruházzanak be Szerbiába.

A Norvég Képviselőház külügyi és védelmi bizottságának képviselőivel értelemszerűen elsősorban a védelem területéhez kapcsolódóan beszélgetett a szerb kormány első embere. Mint kiderült, a skandináv ország több mint 4 millió euró vissza nem térítendő támogatással járult hozzá a szerb védelmi rendszer korszerűsítéséhez. Brnabić reményét fejezte ki, hogy a megkezdett együttműködés folytatódik, azzal, hogy a jövőben a katonaorvosi és a katonai-oktatási képzésekre összpontosítanának.