2024. március 29., péntek
BIRKÓZÁS – U23-AS VILÁGBAJNOKSÁG

Teljesült Szebi óhaja!

Nagy Szebasztián ma a török Firattal kezd a 66 kg-ban – Szilvássy aranyérmes, Fritsch második!

Valaki odafenn meghallotta Nagy Szebasztián „fohászát”, hiszen a magyarkanizsai fiatalember a világbajnokságra való elutazás előtt azt nyilatkozta a Magyar Szónak, hogy a rajton nagyon szeretne találkozni a törökkel, mert vissza szeretne vágni neki. Nos, Szebi óhaja teljesült, hiszen ma a 66 kg-os mezőny selejtezőjében pont Murat Firattal mérkőzik meg, s ha valóban sikerül visszavágnia, úgy a román Mihut és az orosz Mirzojan közötti párharc győztesével folytathatja.

A magyar versenyzők közben fantasztikus rajtot vettek a nyitónapon. 71 kg-ban a magyar csapatbajnoki tornán Nemes Mátét is legyőző Fritsch Róbert sorra verte lengyel, orosz, finn és török ellenfelét, így a döntőben a felnőtt-vb-n ezüstérmes moldovai Daniel Cataragával találkozott, a 85 kilogrammos Szilvássy Erik pedig követte útját, s litván, görög, azeri és grúz riválist felülmúlva került a fináléba, ahol a horvát Ivan Huklek volt az ellenfele.

Mint az gyorsan kiderült, a moldovai nem véletlenül állt a felnőttek dobogóján: a roppant erejű versenyző az első pillanattól irányította a meccset, Fritsch egyszerűen lepattant róla, s már két perc múlva tudni lehetett, hogy Cataraga tiszteletére játsszák majd a himnuszt. A 2016-os főiskolás világbajnok Szilvássy nyugodtan kezdett, s a jó kötésű horvát az 1. percben majdnem kitolta, de csak majdnem: Erik a kör szélén egy akkorát dobott rajta, hogy Huklek a másik szőnyegig szállt (4:0), innentől már csak észnél kellett lenni, mert a horvát technikailag messze nem olyan képességű birkózó, mint a magyar, így minden próbálkozása kudarcot vallott, Erik pedig újabb nagy verseny büszke győztese lett!

Szerbia színeiben a 85 kg-os Vladimir Stankić volt az első fellépő. Az újvidéki fiatalember a rajton nagy csatában verte meg az egyiptomi Metwallyt, de a második meccsét már technikai tussal veszítette el a kazah Mucsolgov ellen, és kiesett.

Ma a harmadik szerbiai versenyző is szőnyegre lép: Žarko Dickov (80 kg) a finn Ropponennal kezd.

Világbajnokok (lapzártáig), 71 kg: Daniel Cataraga (moldovai), 2. Fritsch Róbert (magyar). 75 kg: Fatih Cengiz (török). 85 kg: Szilvássy Erik (magyar).