2024. április 19., péntek

Kevesebb lesz a rossz minőségű gyógyászati eszköz

A parlament megszavazta a gyógyászati eszközökről szóló törvényt

A parlament ma megszavazott három egészségügyi törvényjavaslatot, köztük szerepel az a gyógyászati eszközökről szóló törvény is, amely amellett, hogy megakadályozza majd a rossz minőségű gyógyászati eszközök piaci megjelenését, a hazai gyártóknak is felkínálja annak lehetőségét, hogy megjelenjenek az EU piacán.

A minisztérium arra számít, hogy e törvény alkalmazásával, amely magába foglalja az orvosi műszereket, berendezéseket, eszközöket, számítógép-software-ket, implantátumokat, reagenseket és más, az egészségügyben használatos anyagokat, felére csökken a rossz minőségű gyógyászati eszközök jelenléte a hazai piacon.

A parlament megszavazta az egészségügyi dokumentációról szóló törvény módosítását is, illetve elfogadta azt a Szerbia és az Európai Beruházási Bank között létrejött szerződést, amely 50 millió eurós hitelről szól, amit az állam négy – az újvidéki, belgrádi, niši és a kragujevaci – klinikai központ felújítására és felszerelésére fordít majd.