2024. március 28., csütörtök

Kilenc épületmenedzser kapott licencet

A szabadkai Regionális Gazdasági Kamarában kedden kilenc épületmenedzser vette át a licencet. Slobodan Vojinović, a kamara elnöke, a licencek ünnepélyes kiosztását megelőző sajtótájékoztatón elmondta, hogy az épületmenedzser munkája összetett és felelősségteljes munka, ami szaktudást igényel. A licenccel rendelkező épületmenedzserek a képzés folyamán jogi, pénzügyi, építészeti, kommunikációs ismereteket sajátítottak el, majd az említett témakörökből sikeres vizsgát tettek. A kedd óta licenccel rendelkező épületgondnokok bejegyzésre kerültek a Szerbiai Gazdasági Kamara egységes nyilvántartásába, ezáltal már januártól színre lépnek.

A licenccel rendelkező épületmenedzserek (Fotó: Gergely Árpád)

A licenccel rendelkező épületmenedzserek (Fotó: Gergely Árpád)

– A professzionális épületmenedzsereknek napi huszonnégy órán át a lakók rendelkezésére kell állniuk, ezzel a munkával megbízhatnak más személyt is, akit állandó jelleggel vagy időszakos munkavállalásra alkalmaznak. A legfontosabb, hogy a lakók közösen vállalnak felelősséget az épület karbantartásáról, minden probléma megoldása, akár tetőbeázásról, liftjavításról legyen szó, valamennyiük érdeke lesz. A lakók ellenőrizhetik, mire fordítják az általuk épületkarbantartásra befizetett összeget, aminek kezelésével az épületgondnok lesz megbízva. Az épület lakói közösen dönthetnek beruházásokról, javításokról, felújításokról, amit az épületgondnok által meg is tudnak majd valósítani. Az épületek karbantartása nemcsak a lakók, hanem a város érdeke is – mondta a szabadkai Regionális Gazdasági Kamara elnöke, nagy megtiszteltetésnek értékelve, hogy a Szerbiai Nemzeti Bank a kamarát hatalmazta meg a képzés megszervezésével, a licencek kiadásával, azok bejegyzésével, valamint felülvizsgálatával. Hozzátette, valószínűleg decemberben indul a következő épületgondnok-képzés, amelyre eddig huszonnégy jelentkező van.