2024. március 29., péntek

Levendula

minden tárgyat kidobáltam a házból

hogy könnyebben visszataláljunk egymáshoz

kitisztuljanak a lakás helyiségei

és a közöttünk húzódó alagutak

mondanám hogy nem bírom

de valahogy mindig behányok

még egy telet a konyhába

megvendégelem a fagyosszenteket

hátha kiengednek

szilánkosra zúzza a tekintetünket

ez a túladagolt múlt

a fürdőszobából futva teszem meg

az utat a szobába mielőtt

végigégne a meggyújtott gyufaszál

még épp beleférek a lángba

még épp egymásba nézhetünk

a hajnali szentmisék idején

úgy érzem magam az utcán

mint egy szökött partizán

kifogyott belőlem minden keresztény töltény

felteszed a teavizet a levendulásat

hogy majd ismét működni fog bennem a fék

de én már nem tudok szemet hunyni isten felett

a pofonoktól nem esik le

csupán félrecsúszik a koronánk

és szarvasagancsba végződik a szív

mert túlnövünk az ütéseken

de a háztetőket és a pokrócokat

senki nem takarja be éjnek idején

a szentjánosbogarak tízórai

lámpagyújtását csak néhányan várjuk ki

hajnalban is kevesen köszöntjük a várost

mert a többség halálra imádkozta magát

vagy konyharuhával tömte be a száját

hogy ne ordítson

és most alussza az igazak álmát

a térdkalácsukban kéne

hogy ropogjon a lelkiismeret

de a hús ránehezedik nem enged

mint ahogy a szél szabadságát is

korlátozzák a toronyépületek

fekszünk a kifeszített csendben

sirályokat hallgatunk egy nyári

felvételen

hogy ez így maradjon

fertőtlenítenem kell az eget