2024. március 28., csütörtök

Tiltakoznak a postások

Egyelőre nem tudni, hogy hol és hány postai alkalmazott csatlakozott a sztrájkhoz

Hiába fogadta el a szerb kormány a Szerbiai Postavállalat felügyelő bizottságának döntését, amelynek értelmében a vállalat tavalyi évi nyereségét az állam és a vállalat alkalmazottjai között osztják szét, a postavállalat egyes fiókintézeteiben ma tiltakozni kezdtek az alkalmazottak. Zoran Pavlović, a Szerbiai Postai Alkalmazottak Önálló Szakszervezetének elnöke megerősítette, hogy a tolóablak mögött dolgozók, de a postások is tiltakoznak, azt viszont nem tudta, hogy az ország mely településein és hányan. Pavlović nem tartja valószínűnek, hogy a sztrájkhoz nagyobb számban csatlakoztak az alkalmazottak, mert mint kifejtette: féltik a munkahelyüket. Amikor az alkalmazottak korábban munkaidőn kívül tiltakoztak, nagyjából 50 személyt függesztettek fel, tette hozzá a szakszervezeti vezető, majd bejelentette, hogy holnap tiltakozó felvonuláson adnak hangot elégedetlenségüknek. A felvonulás a Szerbiai Postavállalat belgrádi székhelyének épületétől indul.

A Szerbiai Postai Alkalmazottak Önálló Szakszervezetének főbizottsága múlt héten hozta meg a döntést: amennyiben az illetékesek nem teljesítik követeléseiket, tagságuk november 21-től, azaz mától sztrájkba lép. A szakszervezet szerint az utóbbi három években jelentősen csökkent a bérek reálértéke, ezért ezzel összhangban béremelést követeltek. Emellett azt is követelték, hogy idén is kapjanak részesedést a Szerbiai Postavállalat nyereségéből. A harmadik követelés az, hogy a munkahelyi besorolás értelmében ideiglenes munkavégzés címén alkalmazott munkavállalókkal meghatározott időre szóló munkaszerződés írjon alá a vállalat. A negyedik követelés az, hogy bocsátsák el a nyugdíjas alkalmazottakat, az ötödik pedig az, hogy váltsák le Mira Petrović jelenlegi megbízott igazgatót, majd haladéktalanul nevezzék ki a következő igazgatót, méghozzá a már korábban lefolytatott pályázat mentén.

A szerb kormány múlt heti döntésének meghozatalát követően kiderült, hogy a postavállalat tavalyi nettó nyeresége 3,47 milliárd dinárt tett ki, ebből 2,4 milliárd dinárt a köztársasági költségvetésbe fizetnek be, 950 millió dinárt pedig kiosztanak az alkalmazottak között. A számítások szerint ennek köszönhetően minden egyes alkalmazott nagyjából plusz egy átlagbért vihet haza.