2024. március 29., péntek
BIRKÓZÁS - I. LIGA

Sokat sejtető szabadkai siker

A 8. forduló egyetlen hétvégi mérkőzésén a bajnokság végső kimenetelével kapcsolatosan igen sokat sejtető győzelmet aratott a Spartacus a címvédő Proleter felett, habár meg kell említeni, hogy a nagybecskerekiek tartalékos felállításban utaztak el Szabadkára, hiszen a csapatból Frísz Krisztián és Nikolaj Dobrev is hiányzott, így azért mérget senki se vegyen még a rájátszás döntő eredményére, mert az biztos, hogy mindkét együttes tartogat még meglepetést, a lapjait még egyik fél sem terítette ki. Kicsit aggasztó, hogy erre az összecsapásra csak mintegy száz néző volt kíváncsi, mert mindkét csapat akciódús birkózást mutatott be, s jelenleg ebben az országban ennél jobbat nem lehet látni.

Az első mérkőzésen Gazdag szoros meccsen verte Kolompárt, majd Nagy Tamás fölényesen, Davor Štefanek pedig tussal győzte le Ludoškit, illetve Sremacot. Maksimović és Nemes Máté óriási harcot vívtak egymással, melyet a hazai birkózó nyert meg, és ezzel négy mérkőzést követően 4:0-s szabadkai előnyt mutatott az eredményjelző. Nemes Viktor és Csábi sima győzelmeivel a Proleter feljött 4:2-re, majd a két legnehezebb súlycsoportban Franjković és Kajaija (utóbbinak nem volt ellenfele) is nyert, beállítva a 6:2-es végeredményt.

Szabadka: Spartacus–Proleter 6:2

Részeredmények, 60 kg: Gazdag–Kolompár 1:0 (3:2). 67 kg: Nagy T.–Ludoški 1:0 (18:0). 72 kg: D. Štefanek–Sremac 1:0 (tus a 2. menetben). 77 kg: Maksimović–Nemes M. 1:0 (3:2). 82 kg: Csikós–Nemes V. 0:1 (0:17). 87 kg: Tóth–Csábi 0:1 (0:16). 97 kg: Franjković–Petrušić 1:0 (3:0). 130 kg: Kajaija 1:0 (k. n.).

A Spartacus győzelmével az is eldőlt, hogy a rájátszást Szabadkán tartják meg, mert az alapszakaszt veretlenül a szabadkaiak nyerik meg.