2024. április 19., péntek

Szerbia Szerbia-párti

Ana Brnabić szerint nem indokolt követelni az országtól, hogy válasszon a Nyugat és a Kelet között

Szerbia európai integrációs törekvéseiről, az ország az Európai Unióhoz és Oroszországhoz, illetve a világ egyéb nagyhatalmaihoz fűződő kapcsolatairól nyilatkozott a Financial Timesnak Ana Brnabić miniszterelnök. Mint a beszélgetés során aláhúzta, értékelése szerint a Belgrád és a Moszkva közötti kapcsolatok nem akadályozzák az ország európai uniós csatlakozási folyamatát. Se nem igazságos, se nem indokolt követelni Szerbiától, hogy válasszon a Nyugat és a Kelet között – nyomatékosította a szerb kormányfő. Mint hozzátette, Szerbia nem Európa-párti, se nem Oroszország- vagy USA-párti, hanem Szerbia-párti. Stratégiai céljai között első helyen az európai uniós integráció áll, és ezt nem győzi hangsúlyozni az államvezetés – hangzott el a beszélgetés során, mint ahogyan az is, hogy a szerb miniszterelnök becslése szerint Szerbia 2022-ig már az EU teljes jogú tagjává válhat.

Az interjúban a Szerbia és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti kapcsolatokra is kitértek. Ana Brnabić azon a véleményen van, hogy semmi szükség megújítani a készenléti hitelmegállapodást a nemzetközi pénzügyi szervezettel. Ehelyett 2018-ban egy valamivel kevésbé elkötelező jellegű megállapodás körvonalazására fognak törekedni az IMF illetékeseivel – húzta alá a kormányfő.

A Financial Times értékelése szerint amikor júniusban Ana Brnabić, egy pártfüggetlen szakértő került a szerb kormány élére, Szerbia azt igyekezte sugallni, hogy számára mindennél fontosabb az európai integráció és az ország reformja. A Nyugat a tanult, a korábban a közszféra és a közigazgatás reformjával foglalkozó Brnabićra – aki mellékesen Kelet-Európa első olyan vezető hatalmi tisztségviselője, aki nyíltan felvállalja homoszexualitását – úgy tekint, mint a politikusra, akivel megszakadhat az oroszbarát politikusok vezetői tisztségbe való juttatásának gyakorlata Szerbiában. Az interjú szerzője úgy véli, hogy Szerbiát legkésőbb akkor lehet a következetes Nyugat-orientált politika gyakorlására „kényszeríteni”, amikor elnyeri az EU teljes jogú tagságát. Az írásban azt is megállapítják, hogy Szerbiában pillanatnyilag is Aleksandar Vučić államfő a legbefolyásosabb politikus, aki továbbra is szorosra fűzi az Oroszországgal ápolt kapcsolatokat.