2024. március 28., csütörtök

100 ezer dinár büntetés, ha petárdázik a gyerek

Hamarosan módosul a közrendről szóló törvény és szigorodnak a büntetések

A közrendről szóló törvény módosítása elsősorban a pirotechnikai eszközök szerelmeseinek lehet majd fájdalmas, hiszen a törvényhozás az eddigiekhez képest jóval szigorúbb büntetéseket tervez előirányozni.

Mindezt Biljana Popović Ivković, a Belügyminisztérium államtitkára is megerősítette, majd annyi konkrétumot árult el, hogy míg pillanatnyilag 10 ezer és 50 ezer dinár között büntethető az a személy, aki pirotechnikai eszközökkel vét a közrend ellen, illetve veszélyezteti polgártársai épségét, addig a szóban forgó törvény módosítási tervezete szerint 50 ezer és 100 ezer dinár közötti skálán mozoghatna a pénzbírság összege.

A kiskorúak helyett szüleik, vagy gyámjaik, illetve örökbefogadóik kötelesek kifizetni a büntetést, vagy ledolgozni a 40 és 120 óra közötti társadalmilag hasznos munkát, emlékeztetett a tisztségviselő.

A közrendről szóló törvény módosítási tervezete már parlamenti eljárásba került és feltehetőleg még a karácsonyi, illetve újévi ünnepek előtt elfogadhatják a képviselők.