2024. április 19., péntek

Történelmi csúcson a bitcoin

Új történelmi csúcsra emelkedett hétfőn a bitcoin digitális virtuális deviza árfolyama, miután a hétvégén áttörte a 8000 dolláros küszöböt.

A luxembourgi székhelyű Bitstamp tőzsdén, amely az egyik legrégebben, hét éve működő virtuálisdeviza-kereskedési platform, több mint 2,5 százalékkal 8226 dollárra nőtt a bitcoin árfolyama délután.

A bitcoin árfolyama az idén rohamosan emelkedett, de rendkívül nagy kilengések mellett. Januárban még 800 dolláron állt, májusban 2000 dollár fölé, szeptemberben pedig 5000 dollár fölé emelkedett az árfolyam. A Bitstampon novemberben 5565 és 8266 dollár között mozgott a jegyzés, a legalacsonyabb szintet november 12-én érte el, ami azt jelenti, hogy a bitcoin havi maximuma 48 százalékkal magasabb a minimumánál.

A bitcoin árfolyama azután emelkedett újabb rekordra, hogy az okostelefonokat kártyaelfogadó terminállá alakító megoldás gyártója, a Square amerikai fizetési szolgáltató a múlt héten bejelentette: lehetővé tette ügyfeleinek, hogy bitcoint vegyenek vagy adjanak el a Cash applikáción keresztül.

Az árfolyam idei látványos emelkedése nyomán számtalan figyelmeztetés hangzott el, miszerint piaci buborék alakul ki. Az intézményi befektetők túlnyomó része távol maradt a kriptodevizás ügyletektől, de kiskereskedelmi befektetők, valamint egyes spekulatív fedezeti alapok és családi vagyonkezelő cégek (family office) megrohanták a piacot.

A Coinmarketcap, a legnagyobb kriptovaluta adatbázis közlése szerint hétfőn 242 milliárd dolláron új történelmi csúcsot ért el az összes kriptopénz "piaci tőkeértéke".

A bitcoin nem áll egyetlen jegybank ellenőrzése alatt sem, a decentralizált szoftverrendszer nem manipulálható, ennek köszönhetően az éppen érvényes kereslet-kínálati viszonyok szerint kialakult árfolyamon bármilyen devizára átváltható. Ugyanakkor a piaci folyamatoknak való teljes kitettség miatt a bitcoin tulajdonosok semmilyen védelmet nem élveznek az árfolyam ingadozásával szemben.