2024. április 20., szombat

A demokrácia útján

Zentán tizenkét csapat mérte össze tudását a Demokrácia 1x1 – 2017 elnevezésű vetélkedőn

Szombaton Zentán a Közgazdasági és Kereskedelmi Iskolában nagy sikerrel tartották meg a Nemzeti Választási Iroda és a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Demokrácia 1x1 – 2017 elnevezésű vetélkedőjének egyik középdöntőjét. A megmérettetés célja, hogy a fiatalok átfogó ismereteket szerezzenek a demokratikus intézmények működéséről, a választási rendszer alapvető szabályairól, valamint olyan egyéb témakörökről, mint az emberi jogok, állampolgárság, választási rendszer, nemzetközi intézmények. A versenyt a Kárpát-medencei középiskolás diákok számára hirdették meg, és Vajdaságban Zentán kívül Szabadkán tartottak még középdöntőt.

Tizenkét csapat mérkőzött meg Zentán (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Tizenkét csapat mérkőzött meg Zentán (Homolya Horváth Ágnes felvétele)

Ami a zentai megmérettetést illeti, összesen 12, négyfős csapat mérte össze tudását. A Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola 6 csapattal, a Zentai Gimnázium 2 csapattal, a helyi Egészségügyi Középiskola 1 csapattal, a nagybecskereki Nikola Tesla Elektrotechnikai és Építészeti Középiskola 1 csapattal, az Óbecsei Közgazdasági-Kereskedelmi Iskola 1 csapattal, a Nagybecskereki Gimnázium szintén egy csapattal vett részt a vetélkedőben.

A zentai középdöntő ünnepélyes megnyitóján Tót Kornél, a Zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke és Ótott Róbert, a Magyar Nemzeti Tanács Nyelvhasználat Bizottságának alelnöke, tartományi titkárhelyettes nyitotta meg a rendezvényt.

A kora délutánig tartó megmérettetés kiváló hangulatban telt el, a diákok írásbeli és szóbeli feladatokat oldottak meg és az egyik legizgalmasabb feladat a frakció vita volt, melyen a gyerekek nagy átéléssel érveltek egy-egy ügy érdekében. A vetélkedőt végül a Zentai Gimnázium egyik csapata és a nagybecskereki csapat nyerte meg, így ők jutottak tovább a budapesti döntőre, amelyben az egész Kárpát-medencéből érkező csapatokkal kell majd megmérkőzniük.

Dr. Pálffy Ilona, aki a vetélkedő ötletgazdája is, elmondta, hogy a megmérettetés középpontjában a választások és a választási rendszer áll, és, hogy a korábbi években már Magyarországon rendeztek ilyen jellegű vetélkedőket:

– Két évvel ezelőtt találtuk ki, hogy a jövőbeni első szavazóknak szervezünk egy vetélkedőt, mert azt tapasztaltuk, hogy a fiatalok kevésbé érdeklődnek a választások iránt, és ezzel szerettük volna a fontosságára felhívni a figyelmet. Magyarországon már két évben is nagy sikerrel tartottuk meg a vetélkedőt, és ezúttal úgy gondoltuk, hogy nem a magyarországi, hanem a határon túli magyar diákokat célozzuk meg, hogy ott is minél többen megtanulják, hogyan néz ki választások alkalmával egy regisztráció, hogyan néz ki egy levélszavazás. Ha egy ilyen anyagból felkészülnek a fiatalok, ők vélhetően megmutatják a hozzátartozóiknak, ismerőseiknek, iskolatársaiknak, és így több ember szerez róla tudomást. Másik célunk pedig tudatosítani a fiatalokban, hogy fontos részt venni a választásokban és a politikai életben. A felhívásra minden elképzelésünket felülmúlóan 159 csapat nevezett be Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, Horvátországból és Vajdaságból, és a legtöbben innen Vajdaságból jelentkeztek, mégpedig 77 csapat – mondta dr. Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke.