2024. április 19., péntek

Puskás a legjobb góllövő

Éppen Puskás Ferenc halálának 11. évfordulóján jelentette meg a Marca az IFFHS-nek, a világ legrangosabb, futballstatisztikákkal foglalkozó szervezetének új listáját, minden idők legjobb bajnoki góllövőinek rangsorával. A szervezet többéves kutatás eredményeként publikálta a kizárólag a hivatalosan elismert nemzeti bajnokságokban, élvonalbeli találkozókon szerzett gólokon alapuló összevetést, amelyben a magyar játékosok dominálnak.

Nemcsak a lista első helyén áll magyar játékos az 511 gólos Puskás Ferenc személyében, de a második és a harmadik helyen is egy-egy magyart találunk, sőt a nyolcadikon is. Schlosser Imre 417 gólt szerezve a második, egy góllal megelőzve a harmadik Zsengellér Gyulát (416), míg Szusza Ferenc 393 góllal a nyolcadik helyen áll. A legjobb húsz közé még két magyar fért, Takács József (17. hely, 360 gól) és Sárosi György (19. hely, 351 gól).

Sokaknak talán meglepő, hogy Pelé nevét nem látni sehol, aminek az az oka, hogy Brazíliában 1971-ig nem volt nemzeti bajnokság, így Pelé góljainak (541) zömét São Paulo állam bajnokságában lőtte. Ami Messit és Ronaldót illeti, egyikük sincs a tízben (egyelőre): Messi 361 góllal a 16. helyen áll, míg Ronaldo 373-mal a 12.

1. Puskás Ferenc       Magyarország/Spanyolország                    533      1943–1966      511

2. Schlosser Imre      Magyarország/Ausztria                              318      1905–1928      417

3. Zsengellér Gyula   Magyarország/Olaszország/Kolumbia       394      1935–1952      416

4. James Edward Mc Grory           Skócia                                       408      1922–1938      410

5. Gerhard Muller    Németország                                                  507      1965–1981      405

6. Roger Milla           Kamerun/Franciaország/Indonézia            712      1970–1996      405

7. Hugo Sanches       Mexikó/USA/Spanyolország                       684      1976–1998      400

8. Szusza Ferenc       Magyarország                                              462      1940–1961      393

9. Carlos Bianchi      Argentína/Franciaország                             546      1967–1984      385