2024. április 19., péntek

Csaba a programozó-nagykövet

A topolyai Coder Club egyre nagyobb népszerűségnek örvend

Az informatika és számítástechnika, valamint a szorosan hozzá kapcsolódó programozás napjainkban mind népszerűbb. A számítógépek, táblagépek, okostelefonok korszakában élve egyre többen felismerik a programok fontosságát, érdekességét. Ennek köszönhetően jött létre a Coder Club, amely arra törekszik, hogy lehetővé tegye az érdeklődők legfiatalabb csoportja, a gyerekek számára a minél szélesebb körű betekintést a programok, a programozás világába.

Vörös Csaba

Vörös Csaba

Vörös Csaba, a topolyai Coder Club vezetője, amellett, hogy a szabadkai Politechnikai Középiskolában tanít, egész évben foglalkozásokat tart a Coder Club ifjú programozóinak. 2015 júniusa óta működik a programozóiskola, mely az elmúlt években sikereket ért el. Vörös Csabával, a programozóiskola vezetőjével beszélgettünk a kezdetekről, a tevékenységükről, és a sikereikről.

• Honnan jött az ötlet, hogy megalakítsa a Coder Clubot, mint programozóiskolát?

Napjainkban egyre többen használnak számítógépet, táblagépet, vagy okostelefont. Sőt, gyakorlatilag manapság már minden háztartásban megtalálhatóak ezek a készülékek. Nincs ez másként az én családomban sem. Mivel van két kislányom, ők is megismerkedtek ezekkel a készülékekkel, és gyakran fordultak hozzám különböző kérdésekkel, alkalmazásokkal kapcsolatban. Arra gondoltam, ha már őket megismertetem a programokkal, és a munkahelyemen a diákjaimat is, akkor akár más gyerekeket is bevezethetnék a programok világába. Így történt, hogy megalakult a Coder Club, és 2015. június 29-én megtartottuk az első foglalkozást.

Zajlik a munka a foglalkozáson a topolyai könyvtárban (Sihelnik Ágnes felvétele)

Zajlik a munka a foglalkozáson a topolyai könyvtárban (Sihelnik Ágnes felvétele)

A jövő programozói

A jövő programozói

• A programozóiskola azóta is töretlenül működik. Ez arra enged következtetni, hogy a fiatalok, gyerekek körében sokakat érdekel a programozás. Hány kis programozó kapcsolódott be a munkába?

 Igen, foglalkozásaink egész évben zajlanak. Azon kívül, hogy heti rendszerességgel találkozunk a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtárban, munkánk csúcspontját képezi a nyári programozótáborunk. Ebben a táborban több mint negyven gyerek programoz. Fiúk és lányok egyaránt jelen vannak, magyar és szerb nyelven folynak a foglalkozások. A Coder Club tagjai a korosztályuknak szánt programozási környezettel ismerkednek meg. Fejlesztik nemcsak logikai és informatikai készségeiket, hanem angol nyelvtudásukat is, valamint matematikai és algoritmikai gondolkodásukat. A tevékenységünkben segítségünkre van a Sat-Trakt telekommunikációs vállalat és Nagy Alfréd programozó.

• Milyen programokkal dolgoznak?

 A Coder Clubban aktuális informatikai és technológiával kapcsolatos előadások zajlanak. Igyekszünk használható tudást és inspirációt nyújtani akár a későbbi pályaválasztáshoz is. Ezeken a foglalkozásokon a fiatal programozók megismerkedhetnek a vizuális élményalapú programozással, a Scratch programkörnyezettel, az Android alkalmazások készítésével App Inventorban, robotprogramozással Ozobottal, mikroelektronikai eszközökkel Arduino segítségével, és még sok más alkalmazással. Ezek az alkalmazások elősegíthetik, hogy elképzeléseiket megvalósítsák, és kész, működő szoftverterméket készíthessenek. Mindenképp olyan programokkal dolgozunk, amelyek gyerekek számára könnyen megérthetőek. A Scratch kifejezetten úgy van felépítve, hogy könnyen elsajátítható legyen, továbbá színes elemekből áll, leginkább puzzle-hoz, vagy a legóhoz hasonlítható, és úgy van kitalálva, hogy még ha rosszul is, de mindenképp működni fog a program. Fontosnak tartom ugyanis azt, hogy a fiatal programozóinknak sikerélményük legyen, és ne szegje kedvüket egy-egy hiba.

A Kódvadász verseny résztvevői

A Kódvadász verseny résztvevői

A csapat a Maker Fest kiállításon járt

A csapat a Maker Fest kiállításon járt

• A Coder Club kis programozói több versenyen is részt vettek, melyekből számos siker született. Mit emelne ki ezek közül?

 – Valóban sikereket tudhatunk magunkénak. Hazai és külföldi versenyeken, megmozdulásokon is részt vettünk már, melyek egyaránt fontosak. Az Európai Programozási Hét alkalmából meghirdetett videoversenyen 89 indulóból második helyezést értünk el. Az első, csak lányoknak szóló programozóversenyen 25 csapatból 12. és 13. helyezést értek el a Power Girls csapat tagjai. Ezt a versenyt Magyarországon rendezték meg. Második alkalommal vettünk részt a szabadfogású számítógépversenyen, melyen ajándékcsomagban részesültek a csapataink. A Pocket Code által megrendezett Android játékprogramozó versenyre is beneveztünk a Falling Into Sapce alkalmazással. Részt vettünk a nemzetközi Anduino napon, és elismerésben részesültünk, mivel az egész világon egyike voltunk a mindössze 499 helyszínnek, ahol ilyen foglalkozást tartottak, és mikroelektronikai programozást lehetett megismerni. Megrendeztük az Európai Programozási Hét alkalmából meghirdetett foglalkozásokat, és itt is elismerésben részesültünk. Megtartottuk a Nemzetközi Kódolás Órája elnevezésű akciót, több házon belüli versenyt szerveztünk, mint például gyorsgépelés, Microsoft Kodu programozás, Ozobot programozás témakörben. Minden sikernek és elismerésnek örülünk, és ennek köszönhetően számos média is beszámolt már tevékenységünkről. Idén első alkalommal rendeztük meg a Kódvadász versenyt, amelybe a topolyai Petőfi Sándor Cserkészcsapat is bekapcsolódott. A játékot az európai programozási hét alkalmából alkották meg az urbinói egyetemen, a Code Week nagykövetei segítségével. Ebben a csapatversenyben a versenyzőknek kódolási, és algoritmusokkal kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolniuk. Jó válaszaik után egy-egy QR kódot kaptak, mely alatt a következő kérdés rejtőzött.

Vörös Csaba és Michael Resnick, a Scratch programkörnyezet megalkotója

Vörös Csaba és Michael Resnick, a Scratch programkörnyezet megalkotója

• Minden bizonnyal vannak terveik a jövőre vonatkozóan. Mit szeretnének megvalósítani a közeljövőben, illetve vannak-e konkrét versenyek, rendezvények, amelyekre el szeretnének jutni?

Meghívást kaptunk a szerbiai Microsoft cégtől, hogy egy kirándulás keretében meglátogassuk a belgrádi központi épületet. Szeretnénk a munkánkba fiatal programozókat, egyetemistákat is bevonni, mint előadókat, akik akár példaképként állhatnának a Coder Club kis programozói előtt. Szívesen meghívnánk vendégelőadókat, tanárokat, programozócégeket, akik megosztanák velünk tapasztalataikat. Több tervvel is rendelkezünk, amelyek egy technológiára épülő foglalkozásban, mint a programozás, nagyrészt anyagi jellegűek. Egyik legégetőbb problémánk talán a régebbi típusú számítógépek cseréje, melynek hiányában a munka esetenként inkább küzdelem, mint élményalapú és sikeres.

• Amellett, hogy középiskolai tanárként dolgozik, és a Coder Clubot vezeti, Vörös Csabában tisztelhetjük az ország programozó-nagykövetét is. Hogyan vált programozó-nagykövetté, és mivel jár ez a titulus?

Brüsszelben évente megrendezik a Code Week nevű megmozdulást, amely Európa-szerte számos önkéntest mozgat meg. Minden országból legalább egy programozó-nagykövet érkezik erre az eseményre. 2015-ben kaptam a felkérést Brüsszelből, hogy képviseljem Szerbiát, mint az ország programozó-nagykövete. Ez azzal jár, hogy évente kétszer Brüsszelbe utazom, és képviselem Szerbiát. Ezenkívül minden programozó-nagykövet a saját országában az ehhez kapcsolódó programok megszervezésében, lebonyolításában vesz részt. Idén Szerbiában 303 esemény került megszervezésre, amivel hetedik helyet értünk el 50 ország közül. Az elmúlt évben még csupán a kilencedik helyen álltunk. Ez év december 7-én részt veszek egy konferencián Brüsszelben, a spanyol és svéd programozó-nagykövettel együtt. A konferencia témája a digitális oktatásterén elért eredmények és fejlesztések lesz.

A Coder Club munkája igazán változatos, és eloszlatja azt a tévhitet, mely szerint a programozás egyhangú folyamat. Látva a gyerekek érdeklődését, kitartását és tudásvágyát, szinte biztosra vehetjük, hogy közülük jó néhány sikeres programozóval lesz gazdagabb a világ, akik minden bizonnyal továbbra is kitartanak majd a Coder Club mellett, és mentorként állnak majd a jövőbeni kis programozók mögött. Az sem kizárt, hogy közülük kerül ki az ország jövőbeni programozó-nagykövete.