2024. április 19., péntek

Kevesebb alkalmazott

Ülésezett a kishegyesi községi képviselő-testület – Új határozat a temetőkre vonatkozóan – Lemondott a Kishegyesi Könyvtár igazgatóbizottságának elnöke

Tegnap tartotta soron következő 13. ülését Kishegyes Község Községi Képviselő-testülete, mostani összetételében. Az ülésnek mindössze 8 napirendi pontja volt, ezért rövid ideig tartott, viszont számos lényeges pont is szerepelt köztük. Szűgyi István, a képviselő-testület elnöke elsőként arról számolt be lapunknak, hogy az önkormányzatnak döntést kellett elfogadnia az alkalmazottai számát illetőleg.

Hamarosan helyi közösségi választások lesznek Kishegyes község mindhárom településén (Lakatos János felvétele)

Hamarosan helyi közösségi választások lesznek Kishegyes község mindhárom településén (Lakatos János felvétele)

– Döntést kellett hoznunk a meghatározatlan időre felvett alkalmazottaink számáról a 2017-es évre vonatkozólag, noha már két hónap sincs hátra az évből. Ebben a határozatban a minisztériummal közösen 108 főben maximalizáltuk az alkalmazottak számát. Ez kicsit ellentmondásos, mivel a 2015-ös évben még 122 volt a létszámuk, és a mai napig nem tudjuk, hogy miért csökkentették le ennyire. Merjük remélni, hogy ez a szám a következő évre vonatkozóan nőni fog, mivel szükség van meghatározatlan időre felvett alkalmazottakra. Itt nemcsak az önkormányzatról van szó, hanem az óvodákról, a szociális központról és a közvállalatról, gyakorlatilag minden olyan intézményről, amelynek az önkormányzat az alapítója – mondta el Szűgyi.

A kkt-ülésen határozat született a temetők karbantartásáról és a temetkezési szolgáltatásokról is. Igaz, ez a döntés csak Bácsfeketehegyre és Szeghegyre vonatkozik, mivel Kishegyesen a temetők még egyházi kézen vannak. A kkt-elnök ennek kapcsán elmondta, hogy az új határozat a temetkezési rendszert részletekbe menően fogja szabályozni, és összhangban van az erre vonatkozó országos előírásokkal. Ezáltal még inkább rendet lehet tenni a temetőkben – fogalmazott az elnök.

Hamarosan helyi közösségi választások lesznek Kishegyes község mindhárom településén. Ezek lebonyolítása a helyi közösségek tanácsának illetékességébe tartozik, viszont a képviselő-testületnek jóvá kellett hagynia az erre vonatkozó szabályzat módosítását. Erre azért volt szükség, mert 2013-ban nem lettek hatályon kívül helyezve a 2009-es választásokra vonatkozó egyes szabályzatok, tudtuk meg Szűgyitől. Ez azt jelenti a gyakorlatban, hogy a hamarosan sorra kerülő választások olyan rendszer alapján fognak zajlani, mint a 2013-as zajlott.

Végezetül arról is beszámolt a kkt elnöke, hogy változás történt a Kishegyesi Könyvtár vezetésének élén.

– Hajvert Ákos, mint a Kishegyesi Könyvtár igazgatóbizottságának tagja és elnöke lemondott tisztségéről. Helyette Tóth Anitát választottuk meg a képviselő-testületi ülésen. A jövőben tagja lesz az igazgatóbizottságnak és ő látja el az elnöki tisztséget is – mondta el Szűgyi.