2024. március 28., csütörtök
ZOMBORI AKKUMULÁTORGYÁR

Új vevő a láthatáron

A nemzetközi Exide cég képviselője cáfolta a zombori akkumulátorgyár (FAS) csődgondnokának kijelentését, miszerint a svájci Batagon cégen kívül a privatizációs dokumentációt átvevők közül senki más nem jelentkezett, és nem mutatott szándékot a gyár megvásárlására. A cáfolat szerint a csődgondnokot november 10-én hivatalosan értesítették, hogy az Exide beszáll a vásárlási versenybe. Ezt korábban nem tehették, a csődgondnok ugyanis nyomatékosan hangsúlyozta, hogy más vevővel nem tárgyalnak addig, amíg le nem jár az érdeklődést mutató vevő bankgaranciája. Tekintettel, hogy a garancia lejárt, nincs jogi akadálya, hogy az Exide beszálljon a privatizációs versengésbe. Az a szándéka, hogy komoly beruházásokat tegyen a termelősorokba, hogy elérje a dolgozók maximális biztonságát, valamint hogy a gyár körletében elvégezze a szükséges környezetvédelmi intézkedéseket, majd a kapacitások bővítése kerül sorra.
Az amerikai székhelyű multinacionális vállalat a világ egyik legjelentősebb akkumulátorgyártója, nem csupán gépjárművekbe készít akkukat, hanem hajókba, munkagépekbe, megújuló energiaforrásokat használó berendezésekbe, sőt, az amerikai tengerészet tengeralattjáróiba is. Termékei a Marathon, Tudor, Tensor, Sonnenschein, Absolyte, Powerfit… márkaneveken futnak. A céget csaknem 130 éve alapították, és ma a világ több mint 80 országában több tízezer dolgozónak ad munkát.