2024. március 29., péntek

Elbocsátások a közszférában

Módosították a költségvetést a városi képviselő-testület csütörtöki ülésen

A szabadkai városi képviselő-testület csütörtökön tartotta meg sorrendben tizenkettedik ülését, amelynek programjában 22 napirendi pont szerepelt, és amelyen ötven képviselő vett részt. A legnagyobb vitát a költségvetés január elsejétől szeptember 30-áig terjedő időszakban történt megvalósulására vonatkozó beszámoló, a 2017. évi költségvetés módosítása, valamint a közszférában ez év végéig történő létszámcsökkentés váltotta ki.

(Fotó: Gergely Árpád)

(Fotó: Gergely Árpád)

Az év első kilenc hónapjában Szabadka Város az egész évre vonatkozó bevételeknek mindössze nem egész hatvan százalékát valósította meg, ami tekintetbe véve, hogy az év háromnegyedéről van szó, nem tűnik kielégítőnek, ám ez a szám a korábbi években sem volt magasabb az év ezen szakaszában. A bevételek csak a jövedelemadó és a vagyonadó tekintetében növekedtek az előző évekhez viszonyítva, míg például a földterületek és az építési telkek bérbeadásából befolyt összeg csökkent. Az ellenzék oldaláról többször is elhangzott az a kritika, hogy azon bevételek, amelyekkel valójában a városi vezetőségnek gazdálkodnia kellene, csökkentek, illetve azt is kifogásolták, hogy több olyan projektum van, amelyet már elfogadtak, és amelyekre megvannak az anyagi eszközök, viszont a megvalósításuk még el sem kezdődött. Ezzel szemben a hatalmi koalíció tagjai elégedettségüket fejezték ki a már említett adókból befolyt pénzösszeg növekedését illetően, hisz ez az új munkahelyek létesítéséből ered. Abban mind a hatalmon lévők, mind az ellenzék egyetértett, hogy időnként szükség van a költségvetés módosítására, hisz több olyan tényező közrejátszik a megvalósításban, amit nem tudnak előrelátni. Viszont az ellenzék szerint ez nem indokolja több nagyobb projekt későbbre halasztását. Az ügyben a hatalmi koalíció tagja, Stevan Bakić, valamint az ellenzék képviselője, Miroslav Milojević mellett több ízben felszólalt Szabadka korábbi polgármestere, Maglai Jenő is. Utóbbi újságírói kérdésre elmondta:

– A város bevétele négy százalékkal csökkent, és az látszik, hogy nincs, aki gazdálkodjon a vagyonnal, és ezáltal jövedelmeket generáljon a költségvetésben. A leginkább szembetűnő mulasztás, hogy a mai napig nincsenek megkötve a szerződések a mezőgazdasági földterületek használatáról. Körülbelül százmillió dinárról van szó – fogalmazott Maglai.

A csütörtöki ülésen jelen volt a város polgármestere, Bogdan Laban is, aki a média kérésére elmondta:

– Elégedettek vagyunk a költségvetésünkbe befolyó anyagiakkal. Ennek megvalósulása néhány százalékkal jobb, mint a korábbi években. A köztársasági és tartományi szervektől folyamatosan érkeznek anyagi eszközök. Több projektumunk is fut. A sokat emlegetett Népszínház felújítása jövőre a nyolcadik szakaszába lép, és a közbeszerzési pályázat kiírását követően megkezdődnek a munkálatok – mondta a polgármester.

A személyeskedésektől sem mentes ülés másik nagyobb horderejű témája a közalkalmazottak számának év végéig esedékes csökkentése volt. Mint ismeretes, Szabadka Város közintézményeiből és közvállalataiból korábban a 2015 végén meghozott rendelet alapján 170 embert bocsátottak el, és a legújabb határozat szerint további 215 személytől lesznek kénytelenek megválni, hogy az alkalmazottak száma 2158-ra csökkenjen. A városi tanács a múlt héten fogadta el azt a határozatot, amely meghatározza, hogy mely közintézményekből hány személyt bocsássanak el. A legnagyobb veszteség ez alapján a Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézményt éri. Az ellenzék oldaláról az a kritika fogalmazódott meg az elbocsátásokkal kapcsolatban, hogy ezzel bizonyos intézmények működése veszélybe kerül, és félő, hogy nem a szakképesítés lesz a szempont, hanem a párttagság. Bogdan Laban az üggyel kapcsolatban kifejtette:

– Az illetékes bizottság a közintézmények igazgatóival egyeztetve határozta meg, hogy mely munkahelyekre nincs szükség. Döntés született arról, hogy azon munkahelyeket, amelyek nincsenek betöltve, megszüntetik, másrészt a végkielégítésekkel törekedni fogunk arra, hogy a lehető legkisebb károkat okozzuk a munkásoknak – fogalmazott a polgármester, aki azt is elmondta, hogy a leépítések elsősorban az adminisztrációs személyzetet érintik majd.

A képviselő-testület végül a költségvetés módosítását és a közalkalmazottak számának csökkentéséről szóló rendeletet is elfogadta.