2024. április 18., csütörtök

Okostelefon a tanulásban

Egy zentai tanárnő a Microsoft amerikai központjában ismerkedett az oktatásban használatos legújabb technológiai vívmányokkal

Lapunk korábban beszámolt róla, hogy Nagy Szilvia, a zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolában, illetve a Zentai Gimnáziumban informatikát, elektronikus ügyvitelt és matematikát tanító tanárnő a tartományi oktatási titkárság és a Microsoft amerikai szoftvergyártó cég közös projektumának keretében az Egyesült Államokba látogatott.

A fiatal tanárnő a napokban számolt be a Washington államban lévő Redmondban tett látogatása során szerzett élményeiről. A hétfős vajdasági küldöttség látogatásának elsődleges célja az volt, hogy megismerkedjenek a szoftveróriás legújabb, az oktatás terén használatos technológiai vívmányaival, az amerikai oktatási módszerekkel, hogy a látottak alapján a tartomány, a későbbiekben pedig az egész ország területén hozzájárulhassanak az oktatás modernizálásához – mondta el a tanárnő. Hozzátette, hogy a házigazdák a vajdasági vendégek véleményét is kikérték, hogy ezt hol s miképpen tudnák felhasználni, és hogy melyek lennének az első lépéseik.

A látogatás első napjaiban előadásokat tartottak a delegáció számára, amelynek tagjai megismerkedhettek a legújabb vívmányokkal, és egy iskolába is ellátogattak, ahol szemtanúi lehettek annak, hogy a gyakorlatban miképpen alkalmazzák a modern kor eszközeit.

A tanárnő elmesélte, hogy számára nagyon érdekes volt az, hogy a Microsoft irodai programcsomagja (Office) részeként használható multimédiás prezentációszerkesztő program (PowerPoint) legújabb változata egy olyan funkciót is tartalmaz, amelynek segítségével egy adott nyelven készült szöveg bármilyen más nyelvre automatikusan lefordítható, valamint az előadó elhangzott szövegét is azon nyomban lefordítja a program.

Nagy Szilvia beszámolt arról is, hogy míg nálunk az órákon a diákok számára nem engedélyezik, illetve korlátozzák a mobiltelefonok és a táblagépek használatát, az amerikai iskolákban már ezeknek az eszközöknek a segítségével sajátítják el a tananyagot.

A szoftvergyártó cég és a tartomány a közeljövőben szerződés aláírását is kilátásba helyezte, amelynek révén a vajdasági diákok számára ingyenesen biztosítanák a Windows 10-es operációs rendszert, illetve az Office irodai programcsomagot.

A tanárnő utazásának költségeit részben a zentai önkormányzat fedezte, valamint a Tisza Automotive, a Žitopromet vállalat, a Silos-Tech Kft. és más zentai vállalkozók is támogatták az utazást.

A zentai Közgazdasági-Kereskedelmi Iskolában az úgynevezett frontális oktatással szemben már mintegy egy évtizede a csoportmunkás gyakorlati oktatást helyezték előtérbe – mesélte lapunknak Tóth Kornél, az iskola igazgatója. Az intézményben már jó ideje az elektronikus oktatás (e-learning) fejlesztésére törekszenek, s a városban lévő iskolák közül náluk működik az egyik legkomolyabb számítógépes hálózat. Több mint száz számítógép van összekötve hálózatban, és széles sávú internetelérhetőségük is van a tanárok gépeinek, mobil eszközeinek. Jelenleg azon dolgoznak, hogy technikailag a diákok számára is biztosítani tudják az elérhetőséget – ismertette az igazgató. A színkitűnő diákok is megkapják a belépési kódot, így csatlakozni tudnak a hálózathoz.

Az igazgató hozzátette, hogy a második félév elején a diákok szüleit megkérdezik, hogy a gyermekeik jövője érdekében hajlandóak lennének-e mobil eszközökbe befektetni. Ezenkívül az iskola területén egy olyan rendszer megtervezése is elkezdődött, amely hét elérési ponton keresztül biztosítana drót nélküli hálózatot egy belső rendszerre, ahol ingyenes szoftver segítségével a diákok mobil eszközeikkel hozzáférnének az oktatási tartalmakhoz.