2024. április 19., péntek

Kortárs kép-mások

A vajdasági magyar képzőművészet napja Zentán

A vajdasági magyar képzőművészet napja alkalmából tegnap délután a zentai Városi Múzeumban Kortárs kép-mások címmel népes közönség előtt nyílt meg a Zentai Művésztelep kiállítása, mely a tavalyi telep alkotásainak legjavából állt össze, kiegészülve az idei őszi akvarellfestői nap termésével.

Az érdeklődők a következő művészek munkáit tekinthették meg: Acsai Györgyi, Bakos Anita, Balla Ákos, Csernik Attila, Gubik Korina, Gyurkovics Hunor, Kiss Butterer Márta, Kozma Laura, Lázár Tibor, Mezei Erzsébet, Péter László, Szalma Viktória, Tóth Alisa, Sagmeister Laura és Verebes György.

– Minden megnyitó ünnep, a mai pedig különösen, hiszen az élő művészetet, a vajdasági kortárs művészetet ünnepeljük. Nem véletlen, hogy ez a nap éppen Ács József születésnapjával esik egybe, az ő személyében ugyanis egyszerre volt jelen az alkotó, a szervező és a befogadó. E háromnak együtt van fontos szerepe a jelen tárlat esetében is – hangsúlyozta megnyitószövegében Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, muzeológus, a zentai Városi Múzeum munkatársa. – Köszöntöm ezért elsősorban a művészeket, akár kiállítóként, akár érdeklődő közönségként vannak jelen, hiszen ők azok, akik éltetik a Zentai Művésztelepet, immár 65. éve. Ez a szám emlékeztethet bennünket a nyugdíjkorhatárra, de legfeljebb csak a számok hasonlóságáról lehet szó, a művésztelep ugyanis határfeszegető és ezért örökifjú is, köszönhetően a nyitott, állandóan megújulni kész alkotóinak. Köszöntök mindenkit, aki gondolattal, szóval vagy cselekedettel hozzájárult a kiállítás elkészítéséhez, és bátorítanám a tárlat látogatóit, hogy ne mulasszák el az alkotások megtekintését, értelmezését. Kiemeltem az alkotók nyitottságát, ezt a gondolatot ki kell egészítenem azzal, hogy az itt látható művek is nyitottak, frissek. Mindegyik alkotás a 2016-os művésztelephez kapcsolódik, amelynek javasolt témája a kép-más kifejezés volt, ugyanakkor Petrik Pál születésének 100. évfordulóját is ünnepeltük. Az alkotók maguk dönthették el, hogy kívánnak-e az ajánlott témához kötődni, vagy az évfordulós művész életművének valamely mozzanatára reflektálni. Számomra mindig az a legizgalmasabb, amikor egy művész úgy nyúl egy konkrét témához, hogy kilép a megszokott keretei közül, ugyanakkor a megvalósult alkotás a sajátos jellemvonását, kézjegyét is eltéveszthetetlenül sugározza. Érdekes megfigyelni a tárlaton a korábbi mellett az új művészgenerációt, hatásokat, amelyek nemcsak közismert külföldi művészneveket juttatnak eszünkbe, hanem olyanokat is, amelyek szinte egyértelműen a közös művésztelepi együtt gondolkodás és együtt alkotás eredményei. Szándékosan nem említek neveket, alkotásokat és azok értelmezését a tárlatból, hiszen az értelmezés is nyitott mindenki számára, és az öröm is, amikor felismerjük, hogy egy-egy gondolat összecseng, vagy rádöbbenünk, hogy milyen izgalmasan fordul egymás felé két különböző alkotó munkáján a közös tanító hatása, és még hosszan lehetne folytatni a sort – fogalmazott Szarka Mándity Krisztina, aki köszönetet mondott a kiállító művészeknek, hogy munkájukkal éltetik a művésztelepet, jelenlétükkel pedig magát a művészetet.

A megnyitóbeszédet követően Pejin Attila, az intézmény vezetője ismertette az akvarellfestői díjakat. Első helyen Kiss Butterer Márta végzett, második díjban Csernik Attila részesült, a harmadikról pedig közönségszavazás dönt majd.

Az est folyamán a képzőművészetben folytatott kitartó és kiemelkedően eredményes alkotói, nevelői és szervezői munkájukért a következő személyek részesültek köszönetben: Csernik Attila, Mezei Erzsébet, Verebes György, Gubik Korina, Bakos Anita, Balla Ákos, Lázár Tibor és Szarka Mándity Krisztina. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács és Zenta Város Önkormányzata támogatta.