Aggódó szülők

Homolya Horváth Ágnes

2017. november 14., 15:08

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

Heti körkérdésünkben arra kerestük a választ, vajon tartanak-e a lakosok attól, hogy Szerbiában kialakul a kanyarójárvány, és a válaszokból az derült ki, hogy majdnem ugyanannyian félnek a járvány kitörésétől, mind ahányan nem. Ez arra utal, hogy az emberek tartanak ettől a betegségtől, és egyáltalán nem biztosak abban, hogy az itt-ott felbukkanó esetek végül nem fajulnak járvánnyá.

(Illusztráció)

Mint ismeretes, a kanyaró szinte kizárólag olyan személyeknél jelentkezik, akik nem veszik fel az úgynevezett MMR három komponensből álló védőoltást, amely a kanyaró, a járványos fültőmirigy-gyulladás és a rózsahimlő ellen véd. Az oltást a gyermekek egyévesen és hétévesen kapják meg, és teljes védettségről csak akkor beszélhetünk, ha mindkét oltást felvették, ellenkező esetben az évek múlásával az antitestek száma annyira lecsökkenhet a szervezetben, hogy előfordulhat a megfertőződés.

A szakemberek véleménye szerint ahhoz, hogy a gyermekek kellően védve legyenek, legalább 95 százalékuknak meg kell kapnia a védőoltást, és ha egy adott populáció immunizációja ez alá a százalék alá esik, akkor járvány kitörésének veszélye fenyeget. A Dr. Milan Jovanović Batut Szerbiai Közegészségügyi Intézet adatai szerint Szerbiában a gyerekek 81 százaléka vette fel az MMR-oltást, ám Belgrádban csak 65 százalékuk, ugyanis egyre erősödik az oltásellenes mozgalom, amely az oltást az autizmus megjelenésével köti össze. Azt az állítást egyébként, hogy a védőoltás autizmust okozhat a gyerekeknél, még mindig nem bizonyították, mégis az oltást egyre nagyobb számban utasítják el a szülők. A visszautasítások következményeként egyre több európai államban ütötte már fel a fejét kanyarójárvány, a szomszédos Romániában például tavaly 4880-an betegedtek meg a kanyarótól, és 23 gyermek belehalt ebbe a betegségbe.

Tart-e a kanyarójárvány kialakulásától?

Igen: 42,70%

Nem: 45,85%

Nem tudom: 11,45%

Szerbiában az utóbbi hetekben értesültünk arról, hogy több városban is megjelent a kanyaró. Koszovó északi, szerbek lakta része mellett Kraljevóban, Bujanovacon és Belgrádban is jelentettek az illetékesek kanyarójárványt, és vasárnap Zlatibor Lončar egészségügyi miniszter arról számolt be, hogy az összes kanyaróban megbetegedett pácienst kórházi kezelésben részesítik, beleértve azokat is, akiknél szövődmények léptek fel és az állapotuk stabil. A miniszter kiemelte, hogy MMR védőoltás van elegendő, eleget biztosítottak, hogy minél többen fölvehessék, és hangsúlyozta, hogy a járvány megakadályozására tervezett valamennyi intézkedés folyamatos.

Szerbiában egyébként tavaly márciusban lépett életbe a lakosság fertőző betegségek elleni védelméről szóló törvény, amely 30 000–150 000 dináros büntetést irányoz elő azon szülők számára, akik visszautasítják a védőoltást, és már több példa is van arra, hogy megszületett az elmarasztaló döntés. A folyamat egyébként úgy néz ki, hogy az egészségügyi minisztérium felügyelői feljelentést tesznek a szülők ellen. Miután megérkezik a szabálysértési eljárás megindítására vonatkozó kérelem, a felügyelőség leellenőrzi az esetet, jegyzőkönyvet készítenek, majd a felügyelő megállapítja, történt-e szabálysértés, ha igen, akkor az illetékes szabálysértési bíróságnál benyújtja a szabálysértési eljárás megindítását. Az első büntetéseket Belgrádban rótták ki azokra a szülőkre, akik nem oltatták be a gyermeküket MMR ellen.

Anyaként mindenki a legjobbat akarja gyermekének, az is, aki valamilyen oknál fogva visszautasítja a védőoltásokat, és az is, aki beoltatja gyerekeit. Kisgyermekes anyaként engem is érintett a téma. Én is hallottam, hogy az MMR-t kapcsolatba hozzák az autizmussal, mégis, inkább arra igyekeztem gondolni, hogy a védőoltásoknak köszönhetjük, hogy nem tombolnak járványok, fertőző betegségek és ilyen szempontból nyugodt életet élhetünk. Mondhatnánk azt is, hogy mindenkinek joga eldönteni, beoltatja-e gyermekét, azt azonban mindenképp figyelembe kell venni, hogy ellenkező esetben büntetést von maga után a döntés, és azzal is számolnia kell, hogy a gyermekét teszi ki veszélynek a szülő. Az óvodákba és az iskolákba egyébként attól függetlenül, hogy a védőoltások kötelezőek, a nem beoltottakat is beveszik, hiszen a védettséget élvezőknek nem kell megfertőződéstől tartaniuk.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2017     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap