2024. március 28., csütörtök

Új ajánlat az akkumulátorgyárra

A svájci székhelyű Batagon International AG cég az egyedüli aktív érdeklődő a zombori Akkumulátorgyár (FAS) megvásárlására. Eddig hat árajánlatot tett, a hitelezők viszont mindegyiket elvetették. Időközben az elmúlt hónap derekán lejárt a Batagon vásárlási bankgaranciája, és úgy tűnt, megtorpan a FAS privatizálása. Az elmúlt pénteken a Batagon és a hitelezők képviselői telefonon értekeztek, és a svájci cég bejelentette, hogy tesz még egy árajánlatot, ez tegnap meg is történt. Az új ajánlat 7,35 millió euróra szól (első alkalommal 3 milliót kínáltak), és ez a végleges, tovább nem tárgyalnak, nem emelik az ajánlatukat. Ez alkalommal a Batagon szabott határidőt a hitelezőknek, hogy nyilatkozzanak.
Az akkumulátorgyár csődgondnoka szerint legjobb lenne nyomban eladni a gyárat, hogy végre beindulhasson a termelés. Azt is elmondta, hogy ha a hitelezők elfogadják az ajánlatot, a vevő megújítja a garanciát, vagy letétbe helyezi a szükséges összeget.
Az akkumulátorgyár privatizációs dokumentációját még néhány érdeklődő megvásárolta, ám már az első árverésen se jelentek meg, és azóta se jelentkeztek, hogy bekapcsolódnának a privatizálásba.