Víz és politika

Mikor lesz iható Nagybecskereken a vezetékes víz?

K. I.

2017. november 14., 18:15

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria 

Nagybecskereken a magas arzéntartalom miatt 14 éve tilos a vezetékes víz használata. Többször is úgy látszott, hogy megvan a megoldás, aztán mindig közbejött valami. Szeptemberben befejeződött a vízgyár építése, a vízelemzések sorra pozitív eredményeket mutattak.

Egykor tüntettek, ma a tribünökre se járnak (Fotó: Kecskés István)

Ennek ellenére pénteken leállították a berendezést. Még nem kapták meg ugyanis a tartományi egészségügyi felügyelőségtől a működési engedélyt.

A vízgyár volt a témája a Nagybecskereki Szociális Fórum hétfő esti tribünjének is. A rendezvény látogatottsága valamennyivel nagyobb volt, mint a korábbi hasonló tribünöké, de még így is szerénynek bizonyult a polgárok érdeklődése.

Živojin Đurin biológus, a nagybecskereki Városi Vízművek laboratóriumának egykori vezetője ismertette a város vízellátásának fontosabb momentumait. Emlékeztetett, hogy a francia Degremon társaság már 1981-ben megtalálta annak a módját, hogy mentesítsék az arzéntől a bánáti vizet. Elkészült a vízgyár terve is, de beruházó, illetve megfelelő anyagi háttér nélkül nem lehetett megvalósítani. Utána többször változtak a víz minőségét szabályozó előírások, az egyre rosszabb anyagi helyzet miatt pedig mind távolabb kerültek a megoldástól. Szerinte a jelenlegi csapvíz fogyasztható, és elhamarkodott volt a vezetékes víz betiltása. Nem bizonyította be ugyanis senki sem, hogy a víz magasabb arzéntartalma egészségi kockázatot jelent. Szerinte emögött politikai játék rejlik, hiszen a palackozott víz árusítása nagy üzlet.

Ivan Dević, a Városi Vízművek igazgatója szerint Nagybecskerek nem érdemli meg azt, ami most vele történik. A köztársaság és a tartomány közötti huzavona szerinte más város esetében öt perc alatt elrendeződne. Egy éve maga sem hitte volna, hogy könnyebb lesz a vízgyárat megépíteni, mint működésbe hozni.

A Nagybecskereki Szociális Fórum szerint a kapitalizmus visszaállítása Szerbiában az alapvető közszolgálatokat biztosító, mintegy 700 közvállalat magánosításával ér majd véget.

– A vízművek privatizálása zömében sikertelen volt. A nagy európai városok, amelyek előbb átadták magánkézbe a vízvezeték-hálózatukat, később visszavették azt köztulajdonba. Így tettek Párizsban, Berlinben, Budapesten. Attól félünk, hogy a következő privatizációs hullám eléri majd a vízműveket is. Ez veszélybe sodorja a lakosság ivóvízzel való ellátását. Ezt a tribünt pedig azért szerveztük, hogy arra biztassuk a polgárokat, hogy aktívabban vegyenek részt az ivóvízellátás kérdésének a megoldásában – mondta Miroslav Samardžić politológus, a Nagybecskereki Szociális Fórum aktivistája.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap