Bumbus gyertyafényben

Csík Mónika

2017. november 14., 16:23 >> 2017. november 14., 17:24

Kommentek száma 0  A cikkhez tartozik képgaléria  Megjelent nyomtatásban

– Amelyik gyerek nem fogad szót, azt éjszaka elviszi a Bumbus! – suttogta a nagyanyám vészjóslóan. Minden egyes szavára megremegett a kisasztalon álló gyertya lángja, táncoló árnyékot vetve a gyerekszoba falára. Öcsémmel magunkra húztuk a takarónkat, egészen az orrunkig, kikerekedett szemmel pislantgattunk egymásra, majd a mozgó árnyakra a falon, és nagymama sötéten csillogó szemébe. – A kulcslyukon jut be a szobába, vagy a nyitva felejtett ablakon surran be, és feneketlen zsákjába rejti a szófogadatlan gyerekeket – folytatta, fenyegetően felemelve mutatóujját. Majd elfújta a gyertyát, és jó éjszakát kívánva kisietett a gyerekszobából.

Aznap éjjel a Bumbusról álmodtam. Akár valami illanó füstoszlop, libbent be az álmomba, és árnyékként követett mindenhová. Reggel szorongva ébredtem, és az öcsémre pillantva sejtettem, hogy neki se lehetett könnyű éjszakája.

(Illusztráció)

Nagyanyám meséi nem voltak szokványosak. Nem tündérekről és királylányokról szóltak, hanem sárkányokról, amik a szomszéd ház ásott kútjában tanyáztak, hatujjú táltosokról, akik a szél hátán lovagoltak, és a közeli halastó melletti nádasban vertek tanyát, na meg boszorkányokról, akik a falu végi keresztútnál üldögéltek, libák képében, gyanútlan áldozatukra várva. Ráadásul mindig este mesélte hátborzongató történeteit, gyertyafénynél, akkoriban gyakran voltak hosszú áramkimaradások. Bevackoltunk hát esténként a kisszobánkba, ő pedig, félig lehunyt szemmel, mintha az emlékei között kutakodna, szinte suttogva görgette történetei fonalát. Időnként hatásszünetet tartott. Soha nem mesélt el kétszer ugyanúgy egy történetet sem. Mindig vett el belőle, adott hozzá, színezte, bolondította. Mi pedig, elvarázsolt kölykökként, borzongva követeltünk minden este újabb mesét, még akkor is, ha sejtettük, hogy fogvacogtató lesz végighallgatni. Magával ragadott bennünket a delejes izgalom, amellyel vártuk az új és újabb hihetetlen fordulatot.

Így ismerkedtünk meg a Lidérccel, a Kalamonával, a Hétszűnyű Kapanyányi Monyókkal és a Bumbussal is. A Lidércet és a Kalamonát manószerűnek képzeltük, a Hétszűnyűt aszott kis öregembernek, akiről annyit bizton tudtunk, hogy valami bizarr oknál fogva szereti mások hasáról enni a forró kását, a Bumbus azonban kifogott rajtunk. El se tudtuk képzelni, miféle teremtmény lehet, ami éjjel jár, zsákot cipel és rossz gyerekekre vadászik.

Csak később, amikor már magam is foglalkoztam meseirodalommal, jöttem rá, hogy nagyanyám Bumbusa valójában a magyar néphiedelem Mumusa, amelyet a régiek a sötétséggel hoztak összefüggésbe, és az alakjáról nem is található pontos leírás, hiszen mindenki számára a saját félelmeinek megtestesítője. A Harry Potter-történetekben is előfordul, mégpedig olyan lényként, amely azt az alakot ölti magára, amitől a vele találkozó legjobban fél, és a leghatásosabb „ellenszere” a nevetés.

Igaza lehet Rowlingnak a nevetéssel kapcsolatban. Ha visszagondolok gyerekkorom „rettegett zsákos teremtményére”, úgy vélem, talán a humor segített volna abban, hogy másként gondoljak rá. Ha képzeletben valami vicces tulajdonsággal ruháztam volna fel, kacaghattam volna egy jót rajta. Így viszont maradt a gyertyafényes mesék borzongatóan izgalmas emléke, s majdnem biztos vagyok benne, hogy a Bumbus nélkül az a régi meseélmény se lenne olyan erőteljes, hogy a gondolatától még most is lúdbőrözzön a hátam.


Mielőtt hozzászólna a cikkhez, kérjük olvassa el a moderálási alapelvet!

! Hozzászóláshoz be kell jelentkeznie:
Facebook belépés
Listázás:

  • HETI ROVATOK
  • Kerekeken
  • Napsugár
  • Nyugdíjasok oldala
  • Vonalkód
  • MELLÉKLETEK
  • Sportvilág
  • Üveggolyó
  • Magvető
  • Képes Ifjúság
  • Tarka Világ
  • Kilátó
  • Hétvége

Magyar Szó© 2003 - 2018     Impresszum | Adatvédelem | Előfizetés | Kapcsolat | Marketing | Közbeszerzés (Javna nabavka) | Dokumenti i pravilnici

Támogato: Bethlen Gábor alap