2024. április 16., kedd
BIRKÓZÁS

Felkészültebb volt a Zenta

Tartalmas hétvégéjük volt a Tisza-parti birkózókedvelőknek, hiszen szombaton Zentán három ligamérkőzést tartottak meg mintegy 300 néző előtt: a Zenta megszerezte első két, a magyarkanizsai Potisje pedig az első ligagyőzelmét.

Látványos volt Surányi (jobbról) és Vágó csatája (Gergely Árpád felvétele)

Látványos volt Surányi (jobbról) és Vágó csatája (Gergely Árpád felvétele)

A szép számú közönség természetesen a két „ősrivális”, a Zenta és a Potisje csatáját várta a legjobban, s a Tisza menti rangadó eleget is tett minden elvárásnak, hiszen a közönség az idei bajnokság egyik legjobb, legizgalmasabb meccsét láthatta, amelyen végül a jobban felkészült zentai fiatalok diadalmaskodtak. A mérkőzés 2:0-s kanizsai vezetéssel indult, de ez volt minden, amire a vendégeknek az erejükből tellett. Polgár Ákos könnyedén legyőzte névrokonát, Sarnyai Ákost, de Surányi Martin már csak hősies küzdelemben tudta felülmúlni Vágó Ádámot. A találkozó legizgalmasabb párharca az azt követő Pintér ÁronKovács Dávid összecsapás volt, amelyben szinte végig a kanizsai fiú vezetett, de Áron két látványos akcióval megfordította a meccset. Itt aztán volt kiabálás és nevetés is, hiszen a szőnyegbíró két esetben sem tudta megállapítani, az adott akciót ki indította, s végül az a salamoni döntés született, hogy az egyik dobás után Pintérnek, a másik után pedig Kovácsnak adták a pontokat. A nézők sajnos „véres összecsapást” is láthattak, mert Slejher Tamás tehetetlenségében a megengedettnél nagyobb vehemenciával esett Almási Bencének, akinek a sorozatos fejelés következtében felrepedt a szemhéja, s a bírók leléptették Slejhert.

Ez a találkozó után egy előrehozott és egy elhalasztott mérkőzést is lebonyolítottak, mindkettőt az idén gyengélkedő zombori Radnički ellen, amelynek a soraiban csak a veterán, 38 éves Milan Marić jelent komolyabb versenyerőt. A veterán-világbajnokságon is részt vett birkózó betusolta a kanizsai Losonc Norbertet, de Katona Ádámmal már nem bírt el, s a Zenta csak Almási sérülése miatt nem nyert a maximális arányban. A Potisje–Radnički mérkőzés érdekessége egyébként az volt, hogy Dejan Petrović a nagyarányú előny tudatában teljesen ellazult a végére, és csak a gong mentette meg, mert a fiatal Filip Frgić az utolsó pillanatban egy hatalmasat dobott rajta, s tushelyzetben tartotta.

Mindent összegezve, jó időtöltésnek bizonyult majd három órát a birkózásnak szentelni a zentai sportcsarnokban, s a hétvégén újabb izgalmakra lehet számítani, mert a 8. forduló keretében az igen jó erőt képviselő kragujevaci Radnički érkezik Zentára.

Zenta: Zenta–Potisje 6:2

Részeredmények, 60 kg: Pajić–Petrović 1:3 (2:7). 67 kg: Katona–M. Štefanek 0:5 (0:2, tus). 72 kg: Polgár–Sarnyai 4:1 (10:2). 77 kg: Surányi–Vágó 3:1 (10:5). 82 kg: Pintér–Kovács 3:1 (14:12). 87 kg: Báló–Korom 5:0 (16:0, tus). 97 kg: Almási–Slejher 5:0 (6:1, leléptetés). 130 kg: Bűn–Horváth 3:0 (4:0).

Zenta: Potisje–Radnički (Z) 6:2

Részeredmények, 60 kg: Petrović–F. Frgić 4:1 (13:5). 67 kg: Losonc–Marić 0:5 (0:6, tus). 72 kg: M. Štefanek–Suša 5:0 (2:0, tus). 77 kg: Vágó–Bikicki 4:1 (20:2). 82 kg: Kovács–Jerković 4:0 (13:0). 87 kg: Slejher–I. Frgić 5:0 (17:0, feladás). 97 kg: Korom–Rašović 1:3 (2:7). 130 kg: Horváth–Peić 5:0 (8:4, tus).

Zenta: Zenta–Radnički (Z) 7:1

Részeredmények, 60 kg: Pajić–F. Frgić 5:0 (4:4, tus). 67 kg: Katona–Marić 3:1 (3:2). 72 kg: Polgár–Suša 5:0 (4:0, tus). 77 kg: Surányi–Bikicki 5:0 (12:0, tus). 82 kg: Zörgő–Jerković 5:0 (4:0, tus). 87 kg: Báló–I. Frgić 5:0 (feladás). 97 kg: Rašović Stefan 0:5 (k. n.). 130 kg: Bűn–Peić 5:0 (feladás).

Eredmények, 7. forduló: Novi Sad–Partizan 2:6, Zenta–Potisje 6:2, Radnički (B)–Radnički (Z) 6:2. A 3. forduló utólag lebonyolított mérkőzésén: Zenta–Radnički (Z) 7:1. A 8. forduló előrehozott meccsei: Potisje–Radnički (Z) 6:2, Partizan–Radnički (B) 4:4. A 9. forduló előrehozott találkozóján: Radnički (Z)–Partizan 0:8.

1. Spartacus       5          5          0          0          37:3     15

2. Proleter          5          5          0          0          30:10   15

3. Novi Sad         7          2          3          2          28:28   15

4. Partizan          5          4          1          0          31:9     14

5. Radnički (B)   7          1          4          3          28:37   14

6. Zenta              6          2          1          3          24:24   11

7. Radnički (K)   5          2          1          2          22:18   10

8. Potisje            6          1          2          4          19:37   10

9. Radnički (Z)    8          0          0          8          6:58     8

A következő forduló (november 18–19.): Spartacus–Proleter, Zenta–Radnički (K).